Délelőtt miközben töltögettem ki a céges papírokat felhívtam a párom, hogy ugyan már, ő otthon van, nézzen be a fiókomba és diktálja be nekem az útlevelem számát. Persze megtalálta a két előző útlevelemet, de a legfrissebbet nem. Mindegy, gondoltam, akkor azt majd utólag leadom a gazdaságisoknál, lényeg, hogy az utazási kérelmem sínen legyen, mert a bürokrácia malmai nem gyorsak nálunk se.
Itthon aztán hajtóvadászatot rendeztem útlevél ügyben. Persze nem találtam egyik fiókomba se. Pedig biztos, hogy hazajöttem vele Párizsból. Csak hát nem mondhattam, hogy amikor hazaértem ide meg ide raktam, ugyanis azóta költöztünk.
A legutóbb a diplomáimat nem találtam és éjszaka rosszul aludtam a tudattól, hogy valahol a két lakás közt elhagytuk a tudásomat igazoló keményfedelűeket.
Egyre idegesebben kutattam, már ott tartottam, hogy mégiscsak kipakolom a szerencsétlen utazóbőröndöt, ami velem volt májusban, most viszont a nyári ruhákat rejti, amikor leesett, hogy tök tisztában vagyok vele, hogy az a fránya útlevél.
A konyhában.
A konyhaszekrény fiókjába raktam, abszolút nem jellemző helyre, méghozzá nem sokkal a költözés után, mert van még benne pénz, a vésztartalék, persze Euroban.
Most megvan az útlevél a vésztartalék pedig jó lesz költőpénznek Rigában.
