Ma megint kiderült, mennyire kicsi a világ. Ennek nyomán gyorsan keresgéltem még egy kicsit és megtaláltam azt a srácot is, akibe 6. koromban a Zánkai úttörőtábroban teljesen belezúgtam. Persze az utolsó búcsúdiscón, mert engem kért fel lassúzni (12 évesen, fiú, lányt, önként nagy szó) nem a mellettem ülő barátnőmet aki már 3 hete próbálta elkapni a srác tekintetét. Ráadásul magasabb fiú volt, mint én, ami szintén nagy szó volt akkoriban, ugyanis a legtöbb srác akit ismertem kábé 16 éves korára tudott behozni engem. Mivel másnap elváltak útjaink eléggé rövid életű volt a személyes kapcsolat, de aztán utána még legalább egy évig lehetett álmodozni róla. Bevallom akkoriban Ernő volt sokáig a kedvenc nevem, az összes kabalaállatomat úgy hívták. Esetleg Ernőkének és elhatároztam, hogy ha fiam lesz akkor Ernőnek fogom hívni. Aztán felnőttem.
Most ugye Kázmérra hajtunk
