Mostanában valahányszor telefonáltam anyuéknak, mindig azt mondták, hogy éppen hívni akartak, csak megelőztem őket. Na jó, gondoltam, akkor most megvárom, hogy keressenek, úgyhogy miután múlt csütörtökön beszéltünk, elhatároztam, rendben akkor most ők jönnek. Tegnapig azonban nem telefonáltak. Meg is jegyeztem a húgaimnak, hogy meg vagyok rájuk sértődve, mert ezek szerint, ha nincs gyerekem, akkor nem érdekli őket, mi újság van velem. Kisebbik húgom a szülők pártjára állt, hogy most sok a dolguk, elvégre hétvége óta náluk van a Dóri. A nagyobb húgom viszont mondta, hogy amióta az Adri van, azóta hívják őt is két naponta. Szóval amíg nincs Kázmér, addig kénytelen vagyok én hívni a szüleimet. Amit persze meg is tettem tegnap este, és nem említettem, hogy meg vagyok sértődve, mert én ilyen elfojtós vagyok.
Ha nem lennék az, akkor nem lenne miről írni a blogban. De mivel az vagyok, megvan az állandó témám. Ami bánt, azt inkább leírom, minthogy annak mondjam el, akivel a problémám van. Így maradok (?) lelkileg egészséges.
