A mamának huszonnyolc éves korától volt egy hófehér tincs a hajában. Azt mesélte, egyszer csak megjelent valamely reggelen. Azóta vigyázott rá. Mikor már hófehér lett volna a feje, anyu festette a haját, s csak azt az egy tincset hagyták meg. Mikor már másodszor is özvegy maradt elkezdett fodrászhoz is járni, de a védjegyéhez senki se ért.

Fiatal korában állítólag Szeleczky Zitához hasonlították, nekem inkább olyan volt mint Turay Ida. Aprócska, törékeny, közvetlen s rengeteget tudott beszélni. Balatonra utaztunk vonattal és egy kocsiban ült velünk az osztály legmenőbb csaja. A mama legalább 20 ismerőst talált egyből, elvégre vasutas családból származott, s rendesen ki is használta a kedvezményét mindig, így otthagyott engem a kémiával és elment traccsolni valami országos barátnőjéhez. Tőlük zengett a kocsi. A menő lány pedig, amikor leszálltunk, közölte velem, hogy Nagyon jó fej a nagyanyád. Nem kell magyarázni mit jelentett ez a mondat egy nem vagány, okostojás visszahúzódó lánynak. Imádtam a mamát, büszke voltam rá.

Mindig cigit lejmolt mindenkitől, mert hogy ő kisnyugdíjas. Nem válogatott, elszívott bármit. Mikor már akkorák voltunk, hogy mind simán rágyújthattunk a család előtt, még akkor is vigyázott ránk a Balatonon és 3 hetet kihúzott 1 doboz cigivel simán.

Előre vetítette, hogy a fejére fogunk nőni, mind magasabbak leszünk mint ő, s valóban már általánosban lehagytuk. Befért a hónunk alá és úgy hívtuk, hogy “A mi kis sokat bukott osztálytársnőnk”.

Eltette a csomagoló papírokat, szalagokat minden ünnep után. Évekig nem akart új csizmát venni, mert az nagy befektetés és hátha nem tudja már kihasználni. Farmertatyókat varrt nekem. Rengeteg meséje volt, amiket újra meg újra elővett. Örült, ha újabb ember jelent meg társaságunkban, mert elmondhatta megint a sztorit a kocsonyáról, Miska rókáról.

Annyi apróság jut mindig eszembe róla, pedig öt éve nincs már köztünk.