Összeomlás

Nem csak én nem vagyok a helyzet magaslatán mostanában, hanem az informatikusaink se. Augusztus közepén lerohadt a levelező rendszer. Illetve a szervere. Többször is jöttünk be az elmúlt hetekben úgy, hogy reggel valami nem működött (hálózatba nem tudtunk kapcsolódni, az intertnet is meghalt stb.) Ma reggel V. és BeeBee nem tudtak nyomtatni. Hát felhívták a Segítség asztalt, ki is jött valami fiatalember. Amikor megmutatták neki a probélmát, elsápadt majd közölte, hogy neki erre most nincs ideje és elviharzott. BeeBee teljesenek kiakadt a hozzáálláson. Később megjelent a srác másodmagával. Aztán jött egy harmadik fiú is úgy háromnegyed óra elteltével. Végül mikor már második órája tököltek a géppel, megjelent még egy gyerek, aki többet tudott az előző háromnál, de legalábbis magasabb beosztásban volt náluk (ezt onnan lehet tudni, hogy komolyabb mobilja és palmja volt), ránézett a dologra 2x kattintott és tudnak nyomtatni.
Én azt jósoltam már tegnap, hogy össze fog omlani a rendszer szeptember 1-re. Most éppen megint az e-maillel van gond.

Hasonlók