Nagy találkozás

Harminchatan érettségiztünk le, egy haláleset történt, tizen pedig nem jöttek el a találkozóra. Valakinek volt alibije, valakinél csak sejtettük, hogy mi állhat a dolog mögött (külföldön él pl.). A legjobban azonban az a kifogás tetszett, hogy miért nem hétközben tratjuk a találkozót, ő csak akkor érne rá. Az ért volt a távol maradottak közt jó ötlet is, mégpedig, hogy nem csak egyszerűen levelet írt, mi van vele, hanem egy kis füzetet küldött, hogy mi is üzenhessünk neki, esetleg adomákat írjunk bele.
Háromnegyed kettőre értem haza, de csak azért, mert Kanizsán ilyenkor már nem igazán volt hova beülni beszélgetni. A disco meg nem az a hely, ahol ilyenre alkalom van. Annyira jól éreztem magam, hogy még a páromat is elfelejtettem felhívni a megbeszélt időpontban, úgy repült az idő, hogy hirtelen már háromnegyed 11volt (pedig már 4kor kezdtük a bulit), aztán meg apincérek 1-kor jelentőségteljes pillantásokkal szedegették össze a borospoharainkat, s ők úgy gondolták, a sarokban hangoskodó focistákat nehezebb lesz kidobni, mint valami érettségi találkozós gyülekezetet, pedig volt egy másik csapat is a kaszinóban, de ők legalább 40 éve érettségizhettek, s szintén jól tartották még a frontot.
Még a statisztikákról annyit, hogy a jelenlevők közül 4-en nem mentünk férjhez s 7 lánynak nincs gyereke, fiúknál 6 volt a nőtlen és gyermektelen. A nős srácok mind apukák vagy útban van épp a baba. Egyébként a gyermek és férjtelen lányok jóval fiatalabbnak látszottak, szerintem (persze főleg én).Talán azért sikerült annyira jókat beszélgetni, mert ezekkel a srácokkal együtt nőttünk fel, emlékeztünk egymás cikis külsejére, hogy kinek volt kedvence Rick Astley stb., ők anno is úgy gondolták rólam, hogy egyrészt olvasott vagyok, másrészt járatos filmben és zenében (az utóbbi ma már persze nem igaz) valamint, hogy szörnyű favicceim vannak. Ezektől most megkíméltem őket. Lényeg, hogy úgy éreztem, ők még mindig ilyennek látnak, sőt, bizonyos tekintetben megközelíthetőbbnek és közvetlenebbnek, mint amikor még együtt koptattuk a padokat. Úgyhogy volt dumaparti rendesen.
Ja és a fényképezőgépemmel hatalmas sikert arattam. Először is, mert más nem vitt, illetve a vacsorára még érkezett egy kompakt. S ugyan előtte a párom jól rámijesztett, hogy majd biztos nem fogok tudni objektívot cserélni, s miután azzal álmodtam szombatra virradóra, hogy egyrészt BKV buszmegálló lett a gimiből (Nagykanizsán kék buszok, hahha), meg azt is, hogy bénáztam az obival, reggel indulás előtt még gyakoroltunk. Szóval amikor megérkeztünk a suli elé és én elővettem a gépet, s azonnal cseréltem az obit, jó pár embernek leesett az álla, hogy húha ez nagyon komoly. Néhány keresztkérdésre még válaszolni is aztán mondtam, hogy alapjában nem az én hobbim a fotózás. Később nagy kegyesen néhány emberkének megengedtem, hogy fotózzon, így készülhetett rólam és B-ről két határozottan jó kép, valamikor éjfél magasságában.
Aztán persze magamra vállaltam, hogy valahol elérhetővé teszem a képeket, esetleg oldalt is kerítek köré. Végülis a 25 jelenlevőből csak 5nek nem volt e-mail címe (mind családos anyukák, csak hogy a statisztikai kép is formálódjon).
Szép volt, jó volt, lehetne gyakrabban is (egyelőre van lelkesedés, de ez biztos elmúlik), úgyhogy reméljük a következő még jobban sikerül (eddigi tendenciák erre mutatnak), aztán majd a 40 évesen mi is tovább tartunk ki mint a velünk egy étteremben ünneplő fiatalok.

Hasonlók

1 Comment