Kalandfilm

Vasárnap délután jöttünk rá, hogy hiába van ingyenmozink hétfő estére a párom inkább pinpongozni menne a fiúkkal. Okés, gyorsan küldtem SMSt V-nek, aki ha épp Pesten van mindig kapható egy mozira, hogy 24-én 8-tól az Europarkban egy mozi érdekli-e. Visszaírt, hogy igen, majd hétfőn felhív és beszélünk.
Délelőtt meg is beszéltük hogy tud odajutni, melegen ajánlottam az 1-es villamost, a 60-as buszt meg azt a villamost ami a Margit híd budai lábától indul csak a számát nem tudom. Lévén mind a ketten vidékiek vagyunk, tudtam, hogy ez eléggé kimerítő tájékoztatás.
Fél hatkor megint telefonált, hogy az EuroPark nem is Óbudán van, én meg bocsánatot kértem, hogy a két nevet, EuroCenter meg EuroPark mindig is kevertem, de tuti az óbudai Euró lesz az, mert a Határ útnál nincs mozi.
Jöjjön csak fél nyolcra ahogy megbeszéltük, én addig felveszem a jegyeket aztán majd kalákában sorbanállunk. Csakhogy negyed nyolckor, mikor én már vagy egy fél órája próbáltam elütni az időt az EuroCenterben (nehéz feladat) a pénztáros csaj közölte, hogy nem, náluk nem lesz Pesti Est vetítés. Nem tud semmi ilyenről. De már az előbb is érdeklődtek egy Nőklapjás mozi iránt, ami az Újudvarban van, csak összekeverték, mert az is a Bécsi út. De én fixül emlékeztem rá, hogy 24-én, hétfőn este (csodáltam is, mert elvileg csak jövő héttől játszák majd hivatalosan a filemt) Hollywood Multiplexbe van a mozi, s mivel a legutóbb is a Pesti Est vetítés itt volt, feltételeztem, megint. Na de gyorsan internetkeresés, emil és meghívó nézés. A dátum, HMPLX pontos, csakhogy a Duna Plázában. Mivel pont fél volt, és V. épp jött fel a mozgólépcsőn (szerencse, hogy pontos a lelkem), rögtön mondam is neki forduljunk és rohanjunk a Váci útra, mert ott lesz a film.
Egész jó időt futottunk, 50-kor már az ottani mosdókat rohamoztuk meg, s ugyan csak a második sorban volt már hely, a film megérte.

Hasonlók