Szerencsésen lezajlottak az ünnepek. Tegnap folyamatosan dicsérgettük magunkat, hogy milyen nagyot alakítottunk, finomat főztünk, jó vendéglátók voltunk. Oké, a fenyőnk az hagy maga után kívánnivalót. Megvettem 22-én este, sötétben, mikor hazahoztam és beállítottam a tartóba, még nem volt semmi gond. Még csak nem is hullott. Aztán 23-án takarítás, sütés, ajándékcsomagolás mellett még a fát is behoztam és feldíszítettem. Ekkor kiderültek az aprócska hibák. Például az érdekesen felfelé kunkorodó, ökölbe szorított ágak. Majd másnapra már az is világossá vált, hogy a távfűtés nem kedvező klíma egy kis szerencsétlen lucfenyőnek, úgyhogy Szenteste nemcsak ajándékok, de tűlevelek is akadtak a fa alatt. A húgom szerint ezt a fát nem lehet leírni, inkább lefényképezte, hogy a család többi részének mutogassa.
Még péntek este jött a húgom kis családjával (Lobi, Adri), 24-én délelőtt tettünk egy kisebb kört az Árkádban, ami igazán nagy élmény volt az unokahúgomnak, csak mondogatta, hogy “mennyi mennyi” és legszívesebben a mozgólépcsőre költözött volna. Le se lehet tagadni, hogy vidékiek vagyunk, mondták a szülei, hisz a legnagyobb karácsonyi élménye a gyereküknek egy pláza volt.
A meghirdetett időpontra, 6-ra elkészült a vacsora is, igaz, a tervezett menüből két fogást el kellett hagyni (hurka-kolbász meg cseréptál), mert így se volt kevés a kaja. Persze az összeállítás nem volt hagyományos (tatár bifsztek, gyöngytyúkleves, indián csirke, baconszalonnába tekert süllő fűszeres krumplival, bejgli, parfétorta), de nem is lényeg. Az ajándékok egész sikeresek voltak. Persze leginkább annak örültem amit én kaptam, mert meglepetés volt, szép, jó és olyan is, amit szeretek.
Első nap pedig Délegyházára mentünk, vittük magunkkal félig készen az ebédet is, hogy míg egy hetes unokahúgunkat megnézzük, kajáljon is valamit a család. Addigra persze kiderült, ahogy sejtettük, a szülők meglepetése az volt, hogy mégis feljöttek Kanizsáról. Mióta múlt héten aput megszerelték és kiengedték a kórházból csak mis-másoltak arra a kérdésünkre, hogy mit mondtak a dokik, utazhat-e? Ráadásul nem örültek különösebben annak se, amikor mondtam, hogy majd 26-án hazautazom. Szóval végül együtt ebédelt az egész család, kivéve Esztit, aki jó kislány volt és aludt mind a bunda, nem igazán zavartatva magát semmitől. Kivéve persze ha felébredt, hogy éhes.
Tegnap pedig kettesben pihentünk. Nem kellett főzni, lehetett délig lustálkodni, olvasni, filmet nézni, délután szunyókálni. Annyira kipihentük magunkat, hogy ma hajnalban már csak forgolódtunk.
Ő dolgozik, én megyek mozinapot tartok és megnézem King Kongot, mert muszáj.
