Tegnap megint elmentem megnézni a Büszkeség és Balítéletet, de most az eredeti, feliratos változatot. Csajmoziként, persze. Ennek ellenére a teremben voltak férfiak is, sőt akadt aki szörnyen élvezte, láthatólag teljesen átélte, hogy milyen enhéz dolga van Mr. Bennettnek 5 leánnyal, na meg Mrs. Bennettel. Ugyanúgy ahogy a könyvet vigyorral az arcomon olvasom sokadszorra is, ezt a filmet is képes vagyok megnézni így. Még akkor is, ha a Mr. Bingleyt játszó figura Jamie Oliverre elmékeztet és folyamatosan várom, mikor kap elő egy mozsárt, hogy összetörje benne a fűszereket.
Hála tegnapi mozistársaságnak most a film zenéjét hallgatom

A hétvége kérdése az volt, hogy Mit csinál egy szingli nő, ha elmromlik a drága vibrátora? (esetleg ha nem is drága, de mondjuk kedvenc). Megszereli? De mi van, ha technikai antitalentum? Esetleg keres valakit aki megszereli neki? Az apjához csak nem fordul ilyen eseben, ha éppen nincs kéznél olyan pasi, haver, barátnő, aki ezermester. Elviszi valamilyen szervízbe? Mert persze garancia nincs rá. Egyáltalán milyen szervízbe mehet? Vagy fájó szívvel vesz egy újat. Illetve ha a kedves vállalna ilyen szerelést, mennyit lehetne elkérni egy vibrátor-javításért? 2000 Ft/szerelés végülis jelentős spór lehet, elnézegetve az árakat. Erre lehetne diszkrét szolgáltatást alapozni, nem?

Összeszámoltuk, az elmúlt fél évben, mióta felfedeztük közel 10x voltunk a Zilában, szóval nyugodtan kinevezhetjük a törzshelyünknek. Három hete, amikor anyósjelölttel jártunk arra felfigyeltünk, hogy a szomszéd asztalnál valami különlegességet esznek, amit aztán hiába kerestünk az étlapon, nem volt ott. Még fizetés után is kutakodott a párom (még legalább 2 étlapot fellapozott, hátha valamelyikből hiányzik egy la), mire az összes pincér körégyűlt, hogy talán nem elégedett valamivel, de tisztázták a helyzetet. Mint megtuduk előre kell rendelni. Szóval most pénteken ezt megtettük. Vasárnapra asztalt és kaját foglaltunk. Nem bántuk meg, mert igazán jó kaja volt (sajnos a nevét még mindig nem tudjuk, mindenesetre volt benne fürjtojásos csirkevagdalt, vargányagombás mártás és valami istenien sikerült krokett), s most már a nevünket is tudják a felszolgálók és tegeződünk. Legközelebb anyuékat kell elvinnünk ide, ha pár óránál többet töltenek nálunk, s nem csak az unokák miatt jönnek fel.

Elvakultságban kákán is csomót keresni, apróságba belekötni, csak a magunkét hajtogatni, másra nem odafigyelni, mindenért szólni, előítéleteket nem levetkőzni,na ez nagyon nem tetszik. Remélem én nem vagyok ilyen, hogy ha valamit imádok akkor tűzzel vassal mellette és soha senki véleményét nem vagyok hajlandó meghallgatni és belátni esetleg az ő igazát, vagy csak elfogadni az álláspontját.

Nem, én biztos nem vagyok ilyen, lévén kevésbé állhatatos a természetem.

Tegnap láttam könyvárust, aki fél hét felé pult alól titokban adott 6. Harry Potter könyvet. A hivatalos megjelenés előtt, bizony. Én majd megvárom, hogy valaki kölcsön adja. Az első kötet megvan, azóta is mindig megkaptam valahonnan és elolvastam. Mert annyira azért nem vagyok elájulva tőle.

Most már jó ideje nem vagyok képes a szemetesünkbe 35l-es zacskót kapni. Úgy látszik, csak az AluFix gyárt ilyet és azt is hamar elkapkodják. Igazából 25-35l-ig bármi jó lenne, írta anno a feliart a műanyag kukán, de aztán hamar rájöttünk, hogy a 25 és 30l-es zacskók vékonyak, elaszakadnak, nem lehet őket ráfeszíteni a peremre. Úgyhogy jött a 35l-es. Amivel addig nem is volt gond, amíg a Kaiser volt a legközelebbi bevásárlóhelyünk, mert ott mindig volt kapható. Aztán elköltöztünk, ezért aztán valahányszor Kaiserbe vagy Tescoba tévedtem tuti 2-3 adagot is vettem az AluFixes fekete zacsikból, mert azok feketék, vastagok és főleg 35l-esek. Aztán beütött a krach a múlt héten. Elfogyott az anyag. Első körben csak 25literest sikerült zsákmányolni, gondoltam kihúzom addig, amíg nem lesz valahol az a bizonyos. De nagyon nem működött. Hát megörültem a sarki Plusban látott 35literesnek címkézettnek, amiből ráadásul 50db volt egy gurigába. Keserű csalódás. Amit 35 liternek írtak jó ha 25 volt. Ma esti bevásárlókörutamon se volt szerencsém. Volt ahol nem volt, máshol meg elfogyott. Úgyhogy utolsó kétségbeesésembe vettem 60 litereset.
Na.
Kiszúrtam mindenkivel

Nézelődni voltam ebédidőben. Rájöttem, hogy a Váci utcában lévő Zara sokkal jobb, mint ami az Árkádban van. Ott més sose találtam semmit ami jó lett volna velem, de itt még karácsony előtt, amikor a páromnak akartam venni ajándékpulcsit két szoknyával távoztam és azóta legalább hetente 1x körbenézek náluk. Most még a gyerekcuccokhoz is benéztem, azt hiszem megvan honnan fogok vásárolni unokahugoknak, ha netán már unnák a könyveket amiket kapnak tőlem. A város olvad, amilyen szép volt még reggel felénk is a hó, most már főleg víz van, viszont süt a nap. Azonban a gyalogosközlekedés nem egyszerű. Nem árt, ha hosszú lába van az embernek, ha járdáról zebrára és vissza akar lépni.
Ebédidőm eredménye azonban végül 6db bugyi és 2 Szabó Magda könyv lett.

Reggel a postán miután feladtam a csekket úgy döntöttem, nem állok saját szerencsém útjába, veszek megint egy 5 hetes szelvényt, csak hogy elmondhassam, nem néztem tétlenül amint megint valaki más viszi el a nagy nyereményt. Szokás szerint hasra ütött számokkal kitöltöttem hát amit kellett, viszem a pénztáros kisasszonynak. Ő pedig minden áron rá akart beszélni, hogy vegyek 6-os lottót, mert hogy azon ma óránként lehet nyerni 3 millió forintot. De ellenálltam, mondtam, csak ezt kérem, úgyse nyerek. Kicsit furán nézett rám, hogy akkor mi a fenének játszom, ha tudom semmi esélyem sincs a nyerésre. Nem magyaráztam el, hogy csak azért tettem meg most így 700 milla felé 5 számot 5 hétre, hogy azért több esélyem legyen, mintha nem is lenne szelvényem, meg hogy így legalább 5 hétig nem kell foglalkozni az egésszel. Majd március 11 után végignézem az előző 5 hét nyerőszámait, aztán kidobom a szelvényt. De legalább ugye a szerelemben szerencsés vagyok. Mert ha mondjuk nyernék a lottón, rögtön besorolhatnék a szinglik közé.

Tegnap ugye Dóra és Dorottya nap volt. Ezért aztán ma újból nagy kalandra vállalkozom, felülök a buszra és kizötyögök Délegyházára meglátogatni a névnapost és kishúgát, valamint az én kishúgomat. Ehhez megfelelően szakítottam a téli szerelésemmel (mostanában inkább szoknyáztam akár 2 harisnyával is), s nadrágot vettem persze harisnyával, meg zoknival, hogy azért ne fázzak meg nagyon.

Azt hittem, hogy mindenki elfogult és direkt nem írnak jót a Münchenről. Különben is hajlamos vagyok juszt is megnézni és kedvelni olyan filmet is, amiről esetleg a szívem mélyén tudom, hogy nem kéne, de valami szentimentális okból én mégis kitartok, s meglátom benne azt, amiért szerethető. Úgy gondoltam, hogy ezzel a filmmel is így lesz. De nem. Egyszerűen nem tudott megfogni, hiába volt minden, hiába szép Eric Bana szeme, és Daniel Craignek is imádnivaló az angolja, jókat lehet mosolyogni, hogy az Operaház jobb oldala Párizs, balja Róma, a Madách tér környéke meg London… de ez kábé 4 perc, a többi 160 perc pedig gyöntődés, fészkelődés, unalom és kis híján elalvás volt. Értettem én a mondanivalót, amit rendesen szájbarágtak, de nem lehetett volna jobb filmet csinálni erről? Ilyen alapanyaggal, körítéssel? Valahol mégis elvszett valami.

Köszönjük a szervezést.

Kicsit azért beparáztam ettől a Február 3 vírushírtől főleg, miután reggel félkómásan a rádióból is ez szólt. Ugyan én sikeresen ki szoktam iktatni a víruskeresőmet és még sose volt semmi gondom, de a gyári hálózatban rengeteg ember van, többek közt felelőtlenek és tudatlanok is ezerrel. Tipródtam hát, mit csináljak ha már tegnap annyira nem tartottam semmmitől, hogy elmentemkor kikapcsoltam a gépet. Reggel küzdöttem addig, amíg sikerült bejutni a setupba és kicsereberéltem a napok számát. Nálam ma 4-e van. Szóval aki kap tőlem céges levelet azt gondolhajta, megvalósítottam az emberiség álmát és a jövőből írok. Most már csak az a gond, hogy a múltkor annyira leszedtem én anno a vírusirtómat, amikor beakasztotta a gyári szoftveremet és egy kicsit dologra órákat vártam, hogy most nem találom nyomát se egyetlen partíciómon sem. Azt hiszem ironkodva-pironkodva majd felhívom a Segítek asztalt. Had nézzenek hülyének jól.

A biztosnágiőr csaj, akinek kölcsönadtam a múltkor a Felvételi tájékoztatómat (apropo a 7végén ki kell találni, hogy akarok-e valamit továbbtanulásilag), kérdezte, döntöttem-e már, választottam-e sulit. Mondtam, hogy nem. Mire folytatta, megérti, hisz “Te sem vagy már fiatal!”. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Aztán meg felhívott az egyik nagydumás üzletkötőnk és megkért, hogy nem szerkeszteném-e a szakmai lapnál az egyik rovatot. Egyelőre próbaidőt kértem. A cikkfordításokkal tavaly nagyon beégtem, állandóan elfeledkeztem róluk. De talán ez jobb lesz. Majd kiderül.

Továbbra se leszek trendi, nem hagyom abba az énblogolást. Mert nekem ez kell. Jó persze foglalkozom más dolgokkal is, próbálkozom blogilag, ha úgy tetszik az elsők közt indítottam tematikus blogot is, most vettem észre, hogy annak ellenére, hogy nem szokott érdekelni, pont 2003 Valentin napján volt az első vers, Arany és kék szavakkal. De mint mindenben itt is és ott is, meg amott is rapszodikus vagyok. Hol sokat írok, hol keveset. Hol értelmeset, hol értelmetlent, hol látszik rajta, csak azért csinálom, hogy legyen itt valami, de van amikor inkább szívvel lélekkel megy az egész. Mindenki szolgálatára, de főleg a magam kedvére, én vagyok a Nem adom fel! csaj.

Tegnap a filmzenét hallgattam, amit aztán továbbpasszoltam Angyalkának, aki hálából ma elárasztott eleredti Johnny Cash felvételekkel. Most éppen a San Quentin börtönben felvett lemez felújított változatát hallgatom. Érdekes az eredeti hangokat hallgatni, s megállapítani, hogy basszus a két színész azért nem semmi munkát végzett a dalokkal, amiket ők énekeltek.

Az utóbbi időkben elhanyagoltam olvasás szempontjából mind a fantasyt mind a könnyű romantikus könyveket és inkább a női irodalom felé fordultam, azon belül is a chick lit vonz.
A chick lit mint műfaj keletkezése Bridget Jones naplójának sikeréhez kötődik. Ezt követően az angolszász nyelvterületen elszaporodtak az ebbe a csoportba tartozó regények megjelenése. Rendszerint nők írják nőknek, főleg a humor, ami megkülönbözteti az általában nőirodalomnak nevezett könyvektől. Itthon igazából szingli regényként emlegetik ezt az ágat, pedig nem feltétlenül igaz, hogy egyedül álló nők a főszereplők.
Az ebbe a csoportba sorolt regények főhősei lehetnek huszas éveik elején járók de akár nagymamakorúak is. A történet során rendszerint a főszereplő az életét éli, szerelmes, házasságot köt, randizik, kapcsolatokat épít, barátkozik, szobatársakkal találkozik, esetleg munkagondjai vannak, fogyókúrázik stb. Szóval olyasmik történnek vele, vagy olyanokat lát, ami bárkivel megtörténhet, s minderről meglehetősen közvetlenül, humorral fűszerezve számolnak be a szerzők. Igazából ez különbözteti meg a nőirodalomtól, ahol mondjuk ugyanezek a témák komolyabb köntösben fordulnak elő.
Legújabb kedvenc szerzőm, Jennifer Weiner szerint azok a nők akik chick lit olvasók lélekben fiatalok, s egyszerre keresik olvasmányaikban a szórakozást és az útmutatást. Ott tartunk ugye, hogy most már a nőknek rengeteg lehetőségük van, sok mindent tudnak az életben elérni, s ez egyszerre nagyszerű és rémísztő is. S ezek a könyvek, még azok is, amelyeket könnyűnek és felületesnek ítélnek legtöbben segítenek végiggondolni a választásokat, lehetőségeket, s megteremtik az alapokat ahhoz, hogy az ember kibéküljön a saját választásával.
Úgyhogy úgy döntöttem, nem fogom titkolgatni, hogy ilyet is olvasok. Megmondtam már ezerszer, az ízlésem kommersz.