Szóval a lényeg az, hogy két hete kaptam egy levelet, amelyben felajánlották, küldenek már publikált kortárs költők verseit, amiket esetleg kirakhatnék a versblogra, vagy csak olvasgassam őket. Mivel nem válaszoltam rá, megkaptam, hogy csak a látszat kedvéért csinálom a versblogot, nem is igazán szeretem és ismerem az irodalmat, és kultúrálatlanul viselkedtem. De most már jobb is, hogy mindez kiderült rólam. Persze erre a levélre már válaszoltam magánban, pedig az ember szerint itt kellett volna. A versblogot persze nem akarom belevonni semmibe. Az az enyim. S mivel az enyém, teljesen szubjektív. A versfelajánlásokat többnyire spam-nek tekintem. Mivel nem ez volt az első eset, sőőőt. Néha elolvasgattam, amit kaptam, elmentem az oldalra amit küldtek, de legtöbbször nem találtam semmi érdekeset, nekem tetszőt, inkább elhatároztam, nem foglalkozom az egésszel. Ez egyszerűbb, mint hogy megírjam, nem tetszik, vagy csak a tukmálás miatt valami fura becsületkódexnek engedelmeskedve hagyjam elburjánzani a gyűjteményemet. Amúgyse ismerem és feltétlenül értem, szeretem a kortárs költészetet, volt már, hogy nekem tetsző modernebb verset kitettem a versblogba, arra megkaptam, hogy elrontom vele az addigi művemet. Hát nem, továbbra is hagyatkozom magamra és kész. Ha ezek szerint csupán felületember vagyok, akkor az vagyok. Elismerem, válaszra méltathattam volna a levelet, hogy kösz nem. De a felületesség mellett még rohadtul lusta is vagyok. Szóval ez van, volt. A versblog az enyim, ne szóljon bele senki és különben se reklámozásra van. Annyian úgyse olvassák. Még ezt a blogot is többen nézik, mint azt. Ez van a tegnapi idézet mögött. Egy felbőszült olvasó.

…Ön a közölt verseket csak felhasználja arra, hogy mutassa a külvilág felé “hihetetlenül nagy irodalmi szeretetét és ismeretét”! Mindez persze szemfényvesztés …
Persze nem mentegetem a viselkedésemet, ami nem volt tisztességes, hisz válaszolatlanul hagytam egy levelet. Csak kicsit erősnek tartom ezt az ítéletet.

Szóval valami ilyesmi lett volna a reggeli beszámoló.

Már kedden kiakadtam a MÁVra, amikor nem kaptam csak dohányzó jegyet a vasárnap esti IC-re. A péntek délelőttire nem volt gond, ráadásul Kelet felé még egész jó arányban mennek az intercityk, mintha arrafelé lenne valami politikája a vasútnak, bezzeg Nyugat az más tészta.Kanizsára például nem gond eljutni IC-vel, de onnan vissza vasárnap képtelenség, hacsak nem kelsz fel a hajnalihoz, mert például a hírhedt Venezia nagyon pölec eurocity kocsikkal működik, csak éppen kiszámíthatatlan, hogy mennyire pontos, s mire ér Magyarországra, onnantól kezdve pedig nincs esélyed semmiféle jogos panaszra a MÁVnál, mert nem az ő felségterületükön történt a késés. Egyébként meg milyen szar lehet a dohányzóknak, hogy még a számukra kijelölt helyen is szembe kell nézniük azzal, hogy a kényszerűségből oda jegyet kapott utasok felhúzott orral, fintorogva, bunkón mennek odébb a közelükből, ha néha merészelnek rágyújtani.
A hétvége ugye a 80 éves születésnap apropójából lett ilyen utazós. A nagymama rendesen meglepődött, amikor a családbol mindenki aki nincs ágyhoz kötve és éppen külföldön megjelent, voltunk 38an. Ez a szám köszönhető annak, hogy vannak unokák akiknél már 4 illetve 4 gyermek is van. Ők persze műsort is rendeztek, volt ének, vers meg ima (lelkész házaspár volt a főrendező). Mivel előre tudtuk, hogy nem lesz egy könnyű menet az egész, a párom fotós teendőket vállalt én meg felajánlottam, hogy a legkisebb, alig 9 hónapos kislányt lekötöm, így nem kellett intenzíven figyelni a történtekre. Aztán volt sok kaja meg kevés pia, például a család nagy kedvenc gömbszörpjéből csak egy kicsi üveg, ami sitty sutty elfogyott.
Vasárnap aztán elmentünk meglátogatni az ágyhoz kötötteket. A haldoklás nem szép. Ha pedig lepukkant szociális otthonban történik, az maga az iszony. Megbeszéltük, hogy legalább valami életbiztosítást fogunk kötni, mert nem szeretnénk így végezni.

Lehet, hogy reggel még volt benne több csavar és frappáns fordulat is, például az íjászatról s ez már csak egy koppintása eredeti gondolataimnak amiket még saját magamnak se sikerült megjegyeznem.

Már 120ezerszer megfogadtam, hogy nem a szerkesztői felületbe írok ha hosszasabban fogalmazok de megint saját csapdába estem. Reggel óta igyekeztem összefoglalni mi is volt a 7vége, MÁV, szülinap, életbiztosítás, íjazás stb, erre a másik ablakban tanulmányozott szoftverdokumentáció lefagyatszott mindent és huss a hosszú szöveg elszállt. Most csak életjel és talán újrafogalmazok. De most már tényleg wordben

Most komolyan, van még Magyarországon bárki, aki elhiszi, hogy lesz itt Liza Minelli koncert az életben? Az előző legalább 2 átcseszés után? Ha van, akkor szerintem elkezdek Fank Sinatra koncertre jegyeket árulni.

Ma megint kiderült, mennyire kicsi a világ. Ennek nyomán gyorsan keresgéltem még egy kicsit és megtaláltam azt a srácot is, akibe 6. koromban a Zánkai úttörőtábroban teljesen belezúgtam. Persze az utolsó búcsúdiscón, mert engem kért fel lassúzni (12 évesen, fiú, lányt, önként nagy szó) nem a mellettem ülő barátnőmet aki már 3 hete próbálta elkapni a srác tekintetét. Ráadásul magasabb fiú volt, mint én, ami szintén nagy szó volt akkoriban, ugyanis a legtöbb srác akit ismertem kábé 16 éves korára tudott behozni engem. Mivel másnap elváltak útjaink eléggé rövid életű volt a személyes kapcsolat, de aztán utána még legalább egy évig lehetett álmodozni róla. Bevallom akkoriban Ernő volt sokáig a kedvenc nevem, az összes kabalaállatomat úgy hívták. Esetleg Ernőkének és elhatároztam, hogy ha fiam lesz akkor Ernőnek fogom hívni. Aztán felnőttem.
Most ugye Kázmérra hajtunk

Tavaly már láttuk ezt a filmet, csak akkor Madagaszkár névre hallgatott és a DreamWorks csinálta.

Minden nagyon jól indult, mert időben felkeltem, nem félórát nyammogtam a reggelimen, már tegnap este összekészítettem a cuccot, s ugyan az első harisnyámat elszakítottam, de mégis sikerült már fél előtt az Őrsre kiérnem. Aztán meg ültem 12 percet a metrón, mert műszaki okok miatt nem indult. Vicces volt, hányan telefonálgattak, hogy bocs, késni fogok, mert a rohadt BKV szaraxik. Egy idő után már leszállni se lehetett, mer nemcsak a kocsik voltak teli, de már a peron is. Aztán mégis elindultunk, minden megállóban persze sürgették a ki és beszállást, meg hogy használják az összes ajtót, stb. volt morgás is és végül csak 3 percet késtem a tornáról.

Ugyan azt terveztem, hogy a mai szabad délután tündi-bündi háziasszonyként hazamegyek, kitakarítok, esetleg sütök valamit a holnapi könyvklubra vagy a csütörtöki ünneplésre amit itt cégenbelül tervezünk, de olyan jó idő van, hogy szerintem kerülőúton fogok menni. Azaz mászkálok egyet, benézek ilyen-olyan boltokba, és kicsit élvezem a tavaszt. Tegnap is sétáltam egyet, igaz akkor postára menetellel kötöttem egybe a csellengést, de most nem kell sehova visszajönnöm, a takarítás meg úgyis megvár, az olyan.

Amikor az Empire úgy dönt, hogy két vagy többféle címlappal jelenteti meg a havi mozimagazint. Gyűjtőknek, persze. Na most megint izgulhatok, hogy vajon Wolverine és Storm vagy Jean Grey és Magneto fog nálam landolni? Oly nehéz, a választás:

Most, hogy Délegyházán is van internet végre, már megint az össze Lobolány onlány. Úgyhogy most traccsparti.

Mégse fogok vasárnap dolgozni. Erre a hónapra nem voltam egyáltalán ügyeletbe beosztva, de hétfőn megkeresett Tikka, nem vállalnám-e el a vasárnapot, mert neki valami közbejött. Elvállaltam, mert semi különlegeset nem terveztünk (majd most), viszont a túlórapénz mindenképp jól jön. Ma aztán 10 óra magasságában aztán bejött Tikka és azt mondta, hogy mégis tud ügyelni vasárnap, hát térjünk vissza az eredeti beosztáshoz, azaz ő igen, én nem, mert hogy neki most alig van pénze és jól jönne. Nem voltam lelkes, persze, mert már lelkileg felkészültem, pénzileg meg beleszámoltam a jövő hónapba. De én ilyen kis rendes vagyok. Csak most már lassan tényleg kezd elegem lenni abból, hogy Tikka nem beszámítható, de legalábbis mindig utolsó pillanatokban derül ki róla, hogy kiveszi a holnapot, délben, hogy a délutánt, 5-kor, hogy a másnap reggelt és pénteken, hogy mégis dolgozik vasárnap. Azt hiszem lassan nem szólhat egy szót se GyéVé miatt, aki eddig hasonló dolgokat játszott el, amiket rossz szemmel néztünk.

Már megint olyan az idő, hogy legszívesebben ágyban kucorognék, alvás, olvasás, zenehallgatás, felválltva. Azt hiszem nem lesz valami produktív a hétvégém. Igaz, vasárnap dolgozni fogok, de szombaton szívesen bevállalnám az első mondatban írtakat, plusz testgyakorlatokkal. A párom szerint azért jó ez az eső, mert elmossa a koszt, ami hóolvadás után marad, szóval tisztul a város. Lehet pozitívan is szemlélni a dolgokat. Például hogy ma péntek van.

Reggel a hóesésben elmentem a Fővám téri nagy csarnokba, hogy zöldségeket vegyek és körbenézzek az ázsia boltban is. Egész jól visszafogtam magam, tényleg csak azt vásároltam, amire szükségem volt. Na meg láttam újabb fajta zacskós tésztás leveseket. Nem vifont, mást. Rögtön meg is vettem a Keleti tűz nevű made in Thailand zacsit (valami mama leves, legalábbis ennyi volt rajta római betűkkel), amit persze ebédre el is fogyasztottam. Életem legcsípősebb zacskóst tésztalevese volt. Most már nem lángol a szám. S megyek vissza, veszek még ilyet.

Minél nagyobb ember titkárnője* vagy, annál butábbnak kell lenned és annál bunkóbb lehetsz mindenki mással.

*bocs assszisztense

Reggel a villamoson négy hetedik osztályos fiú között ültem. Igen érdekes volt. Egyikük gyorsan megcsinálta amatek háziját, eleinte magától aztán a végén lemásolta a haverjáról. Egy másik azzal volt elfoglalva, hogy befáslizza a jobb kezét, ezzel két legyet ütve egy csapásra. Felmentést tornából és mindenféle dolgozat alól (fizika volt várható). A legkellemesebb meglepetés azonban az volt, hogy egyikük elővett egy vastag könyvet a táskájából, hogy ezt most kezdi olvasni. Az ifjuságba vetett hitemet adta vissza a srác, mikor kiderült, hogy a kötet könyvtárból van (hagyományos kölcsönzőcédula volt a kis fülben a borítón, ráadásul kicsit viharvert is volt), a címe pedig az, hogy Svejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban

Ma reggel tornán összefutottam 3 kolleganővel is. Így aztán négyen adtuk ki a csoport felét. Semmi se motivál jobban arra, hogy becsületesen, laza arccal végigcsináljam a gyakorlatokat, mint hogy nem akarok leégni például GyéVé előtt.

Néha elszáll felettem Mr. A és co súgóinak stílusa és bár szeretem azt hinni, hogy nem vagyok hülye értelmezhetetlen számomra amit közölni akarnak, de inkább jókat szoktam röhögni. Mint például a ma észreveett blogringes FAKKon:

Mivel úgy tűnik, a bloggerek buták, itt van a “gyengébbek kedvéért” zanza.
* Ha a blogodat 5 perce regisztráltad, akkor te vagy a leggyengébb láncszem, viszlát.
* Ha a blogodban csak két bejegyzés van, akkor is te vagy a leggyengébb láncszem, és viszlát.
* Ha a blogodban van sok bejegyzés, de ezt mind egy nap írtad, akkor gyere vissza három hét múlva. Addig te vagy a leggyengébb láncszem, és viszlát.
* Ha már régóta blogolsz, de az admin nem találja meg az archívum linket a blogodon, hát… akkor bizony viszlát.
* Ha a szájt, amit regisztrálni akarsz, az nem blog, akkor te tényleg gyenge láncszem vagy. (És persze, viszlát.)