Az ehavi Empire azt ünnepli, hogy éppen 25 éve tűnt fel a vásznon egy bizonyos kalapos-ostoros régészprofesszor, s felkutatta a Frigyládát. Az alkalom apropójára rengeteg interjúval, sokoldalas összeállítással és különleges infókkal készültek. Persze én is hozzátenném a magam részét, hogy is láttam először az első Indiana Jones kalandot. Nálunk ugye nem 1981-ben mutatták be a filmet, hanem valamikor 1986 elején, farsang időszakában. Erre a filmnézés körülményei miatt emlékszem erősen.
Ekkor már elég nagy voltam ahhoz, hogy saját zsebpénzből menjek arra a filmre amire akarok (anno a Birodalom visszavágra nem engedtek el, hiába példálóztam, hogy már az összes osztálytársam látta, a szüleimet más gyereke sose érdekelte), ráadásul rám merték bízni nálam 3 évvel fiatalabb Láthatatlan Unokatesómat is, akire komoly hatással voltam könyvek és filmek terén (később ő hatott rám a fantasyval). Alig vártam, hogy Han Solót újra a vásznon lássam, mert ugye az ember lánya a Birodalom visszavág alatt kiábrándul Luke Skywalkerből, ráadásul a filmet pár évvel korábban már kinéztem az ORF Trailer című filmajánló műsorában (ott lehetett nyálat csorgatni péntek esténként a kockafejű Frankot nézve, hogy nyugaton bezzeg milyen klassz mozik vannak a filmszínházakban, a szar német szinkron ellenére is), aztán amikor végre hozzánk is megérkezett egész sokat reklámozták filmajánlókban a magyar tévén is, sőt Réz András is halállelkes volt a rádióban, szóval már csak meg kellett várni, hogy a néhány kópia közül a pesti körök után végre Kanizsára is eljusson egy. Az se érdekelt, hogy pont egybe esett a felsősök farsangi báljával, nekem ezt látnom kellett.
Úgyhogy szombat délután megnéztem a jelmezes felvonulást, ettem fánkot meg az elmaradhatatlan békát aztán irány a mozi, ahol Láthatatlan Unokatesómmal találkoztam. Persze kis zsebpénzűek révén csak az 5. sorba vettem jegyet már jó előre és bizony nem hiába, voltam előrelátó, mert teltház volt. Aztán csak belelapultunk a székbe, faltuk a képeket, a betűket és el voltunk ámulva mert ilyet még nem láttunk.
Kábán jöttünk ki a moziból és tudtam, hogy ezt nekem még látnom kell. Indiana Jones sokkal elérhetőbb, emberközelibb, valós hős volt, mint bárki a messzi messzi galaxisból. A következő héten újra megnéztem. Innentől kezdve pedig Harrison Ford és Steven Spielberg pedig simán bekerültek az all-time favourite filmesek közé.
Aztán visszaértem a farsangra a tombolára meg hatalmasat táncoltam, tomboltam és még a másik suliból is ott volt az a srác, akire később gimiben úgy tekintettem mint nagy szerelmemre (plátói volt, naná).
A legjobb farsang, a legjobb film, naná, hogy örök élmény maradt. Nem is értem, miért nem szerepel ebbe a listámban.