A párom családjából hozta magával a kések szeretetét, ami mostanában úgy tűnik, kicsit mániává fajult nála. Apósjelölt állandóan csinálgatott bicskákat magának, néha a pengére, néha a nyelekre fordított nagyobb figyelmet, éppen kedvétől függően. Már anyu is hagyatkozik a páromra, ha valamit szelni kell azt rá bízza, főleg, ha mondjuk vendégség van és hidegtálat kell csinálni. Az ember szeret szeletelni, na persze nem olyan késekkel, mint ami nálunk otthon van. Néha lesápad, amikor apu az életlen késeket kétszer végighúzza az ősöreg köszörűjén, majd kijelenti, hogy megfente azokat. Nálunk pár éve kezdődött a késparkunk kialakítása. Most úgyse tudom felsorolni, mi van már meg, de van csontozó, meg filéző kés, élesek, illetve nagyon pöpec kontyos kés, Victorinox pengével, na és az első kínai fenőkövet leváltotta egy két oldalas kő is, aminek egyik oldala jóval finomabb, a másiknál. Mostanában azzal lehet elcsábítani az embert mondjuk az Árkádba, ha megígérem, beugorhat a Késmánia boltba is, ahol miután elbeszélget a tulajjal vesz egy késes magazint. A hétvégén nagyon lelkesen 5 órát töltött késélezéssel, még tegnap este is azzal foglalkozott, a minőségi pengéinkkel most lehet borotválkozni (ezt a karján szokta kipróbálni élezés után, így van rajta néhány kopasz folt). Na és persze már levadászta a karácsonyi ajándékát is, hogy honnan rendeljük meg és mi legyen az. Egy japán konyhakés. Hattori (a Hanzo hozzá túl drága lenne:)