Nagyon nem akartam bemenni a kórházba, húztam is az időt az indulás előtt, amíg csak lehetett. Mert nem igazán erre számítottam, hiszen így kimarad az, hogy éjszaka fájásokra ébredek, nézegetem az órát, hogy is állok, esetleg elfolyik a magzatvíz, felébresztem a páromat, együtt töketlenkedünk aztán bemegyünk az ügyeletre. Nem mintha ennél konkrétabb elképzeléseim lettek volna a szülésről, csak a nagy átlagot vettem alapul, hogy így szokott történni, miért éppen velem lenne másként. Meg aztán nem is akartam előre parázni, félni a fájásoktól, hogy fogom majd bírni, mi lesz stb. De azért otthonról akartam menni a nagy kalandra, nem úgy, hogy előtte napokig megfigyelnek a kórházban. Utolsó reményem még az ebédre elfogyasztott chilis bab volt, hátha köszönhetően annak majd beindul valami. De aztán nem halogathattam tovább, fél négy körül elindultunk a kórházba. A pár hete összekészített kórházi pakkot kiegészítettem hát néhány könyvvel, számítva arra, hogy majd jó sok időm lesz még, hiszen Babszem ráérős fajta, ezt már bemutatta, akár november 13 akár 18 volt az igazi nagy nap.
A betegfelvétel után, ahol megvizsgáltak, NSTre tettek, vérnyomást mértek, nézték, hogy áll a méhszáj stb. a nőgyógyászaton helyeztek el, egy három ágyas szobában, az ablak mellett kaptam ágyat. Egy szobatársnőm volt, hétfőn hazakészülő császáros kismama meg a babája, aki az előző heti babyboom miatt (14 kismamára tervezett újszülött osztályra 21 friss baba-mama jutott) csak itt kapott helyet. Az ágy egyébként iszonyú volt, a hagyományos fehér rácsos, az eredeti vasrácsot ami már nagyon meghajolt egy deszkával próbálták kiegyenesíteni, és ezt egy 2 centi vastag matraccal még meg is fejelték. Ezek után persze az éjszaka nem telt valami kellemesen, sehogy se volt jó a fekvés, a szobában rettenetesen meleg volt, néha sírt a kisbaba, vagy ha meg aludt az anyukája is horkolt (ez, megfigyeltem kismamabetegség, sajnos én is még mindig szenvedek tőle, vagyis inkább mindenki más a környezetemben). Ráadásul a késői bejelentkezéssel még a vacsorát is lekéstem, bár a szobatárs felajánlotta a kiporciózott zsemlét meg joghurtot, mert hogy neki a családja hagyott ott egy csomó kaját, de nem kértem, inkább majszolgattam a magammal hozott kekszeket. Na meg 10-kor még egy NST-re beültettek, de még mindig semmi se volt.
Valamikor hajnali 3 felé jót bőgtem a mosdónkban, mert még egy ilyen éjszakát (születésem óta nem feküdtem benn kórházban) nem volt kedvem eltölteni, s igyekeztem rábeszélni Babszemet is a rendes viselkedésre.
