Sétálunk, sétáltunk

Na ma mondjuk pont az eső miatt nem sétálunk, pedig itt vannak anyuék, akik nagyon készültek, hogy egyszem fiúunokájukkal róhatják Kőbánya ligetesebb utcáit. De lényeg, hogy a múlt héten megvolt az első egyedül sétáltatom a gyereket időszak. Mert ugye eleinte csak az ajtóban tartottam a babát, majd kint a folyosón, egyre hosszabb időszakokra, aztán igazán három hete vittük ki az utcára is. Hétvégén ugye együtt csináltuk a párommal, utána meg jött anyósjelölt, aki segített. De végül kiderült, hogy kellő szervezéssel egymagam is megbirkózom gyerekkel, téli ruhával, babakocsival. Csak átgondolt szervezés kérdése az egész. Először is mindent, amit vinni akarok összepakolok, behozom a kocsit a gangról, hogy melegedjen. Majd felöltözöm, egészen addig, hogy csak kabátot-cipőt kelljen vennem. Ezután öltöztetem fel Babszemet, berakom az összes takarójával együtt a kocsiba, majd kitolom őket a folyosóra. Kész szerencse, hogy szoktam ott altatni korábban is, mert nem kezd el ordítani, hanem szépen megvárja, míg én is felöltözöm. Sőt szerintem aztán külön öröm neki, hogy nem csak ott hagyom a levegőn, hanem elindulunk le a második emeletről. Kocsit gyerekestül hónom alá kapom és lemegyünk a lépcsőn. Meg se kottyan. Sőt ez van felfelé is. Igazi edzésprogram a séta lépcsőzéssel és súlyokkal. Legnehezebb talán kijutni a lépcsőházból, a bejárati ajtók ugyanis nehezen nyílnak, szűkek és kézzel kell támasztani, miközben az ember kimanőverezi a kocsit rajta. Ha szerencsém van épp jön valaki befelé és tartja az ajtót. Ha nincs, akkor zötyögünk kicsit, esetleg nekimegyünk az ajtókeretnek.
Babszem egyébként élvezi a sétákat. Eleinte nagy szemekkel nézelődik, majd úgy húsz perc után bealszik. Van, hogy még a visszatérést is átalussza, ilyenkor szívbaj nélkül hagyom még a folyosói jó levegőn, hogy aludjon, amíg fel nem ébred. Vajon mit fogok csinálni a  -15 fokban? Mert ugye -5 alatt nem ajánlják a levegőzést kicsiknek.