Ma elmentünk a három hónapos tanácsadásra, oltásra. A gyerek még mindig inkább hosszában nő, mint vastagodna, immár 64 centi, szóval a 62-es ruhák se lesznek rá jó már túl sokáig. Ráadásul ismét bemutatta a hasról hátra fordulást, a doktornő és a védőnő elképedésére, mert elvileg még pár hónapig ezt nem lenne muszáj csinálnia, de hát mit csináljak? A Babszem egy örökmozgó, nem is tudom melyikünktől örökölte ezt, mert egyikünk se az a nagy sportoló alkat. Lehet, olyan lesz mint Adri, az unokatestvére, aki nem tud sétálni, csak szaladni, valamint ha eső van akkor is ki kell mennie az udvarra, mert futkározásra van szüksége, és ezt közli is a hugommal. A szurkálásig ment minden szépen, most azonban a picur jobban megsértődött, mint a legutóbb és tovább sírt. Valamint jól megnézte a helyet, hogy tudja, ha legközelebb ide kell jönnie, akkor bizony már előre tudja majd, mi vár rá.
Na és elhatároztam, hiába meleg az ajándékba kapott szép bordó rugdalózó és dokihoz egyszerűen ideális mert könnyen lehet öltöztetni-vetkőztetni a gyereket, többet nem fogom ráadni. Ugyanis ketten is kislánynak nézték benne. Igaz vígasztalhatna, hogy a váróban volt egy világoskékben lévő kislány, akit meg fiúnak gondoltak.
