Igazán nem szoktam BKVval messzire menni a gyerekkel, eddig 2x voltunk az Árkádban egyedül. A hannoveri villamosok valami szörnyűek. Magas lépcsők, alig van hely a babakocsinak, nem is értem, lehet-e egyáltalán felszállni rá azokkal a modernebb, szélesebb kocsikkal. Mert eddig már sikerült megoldanom, hogy egyedül felvittem, éppen elfértünk a “szélesebb” oldalán a lépcsőnek. De van amikor segítenek emberek a fel és leszálláskor. Nem szoktam kérni, szégyenlős vagyok ilyen szempontból.
Ma elmentünk a Cédrus piacra merthogy ott van nagy Biocsarnok és hát az összes szakirodalom szerint jobb, ha biogyümölcsöt meg zöldséget adok a gyerekemnek. Gondoltam, megnézzük. Sajnos pont a zöldséges rész nem volt nagy szám, hatalmas ugyan az egyéb biocuccos bolt, de az most nem különösebben érdekelt. Visszafelé persze megtörtént az első baleset, megbotlottam felszálláskor a járdaszegélyben, s bizony seggre ültem. A kocsit szerencsére sikerült megtartani, Babszem csak azt láthatta, hogy vagy 4en ugranak segíteni hirtelen. Azt hiszem, elő kell venni megint a kendőzést, vagy végre vezetni, ha már itt az autó. Igaz, ahogy a párom is megjegyezte, ha belejönnék a vezetésbe, tuti minden nap mennénk valahova a gyerekkel és az sem kifizetődő.