Csütörtökön egész időben leértünk Kanizsára. Persze Babszem nem aludt megint semmit, én meg énekelhettem a vezetés mellett. Aztán annyira megörült a gyerek, hogy végre odaértünk, hogy még Esztivel is tök jól kijöttek. Ugyanis a húgomék már hétfő óta ott voltak anyuéknál, s maradtak még a temető meg anyu köszöntése miatt, hisz neki október 31-én volt a születésnapja. A temető nem jött be Babszemnek, főleg, hogy kevés délutáni alvás után rossz hangulatban ébredt, sötét volt és nem rajongott azért se, hogy nem mozogtunk folyamatosan. Nála ugyanis ha séta van, akkor sétáljunk, ne ácsorogjunk, társalogjunk, gyertyát gyújtsunk, hanem csak menjünk, hogy ő had nézelődjön. Úgyhogy mi hátrahagyva a családot előbb hazamentünk. Otthon meg Babszem nagyon élvezte, hogy egyedül van az egész lakásban, körbemászkált, csend volt, azzal játszott, amivel akart.
Pénteken délelőtt jó nagyot sétált a nagypapával a gyerek, majd délután kimentünk a hegyre*, ahol anyuék még szedtek nekünk egy kis bio zöldséget (sárgarépát, cukkínit, pasztinákot, tököt), ugyanis semmi vegyszert nem használnak a kiskertben, szóval elég biztosak lehetünk benne, hogy ha nem is szépek, de mesterséges anyagoktól mentesek. Mi almát szedtünk, meg levegőztettük Babszemet.
Szombaton jöttek a húgomék Egerszegről, délelőtt én mentem le elé meg Adriért a buszhoz, ugyanis Lobi csak este érkezett. Délután pedig végre eljutottam Régi Barátnőmhöz, aki mondta is, hogy lassan megnősül a fiam és ő még nem is látta Babszemet. Hú, hát az ő gyerekei is rendesen megnőttek, hiszen a fia már 5. osztályos (nem is foglalkozott velünk, ült a szobájában és számítógépezett), a lánya amikor a barátnőjével hazajött kicsit körberajongta a kissrácomat, aki ezt teljes közönnyel fogadta.
Vasárnap meg délelőtt aludt hatalmasat Babszem, úgyhogy aránylag későn indultunk hazafelé, 4 után. Mivel lesérültem (kibicsaklott a bokám egy hülye papucs miatt a lépcsőházban) nem én vezettem, amit utólag nem is bántam. A gyerek ugye autóban, autópályán nem alszik, játékokat hamar megunta, s bár felkapcsolt villannyal mentünk, így is csak az ének, vers, mese kötötte le igazán. Újabb kedvenc, ami aztán még tegnap is a fejemben ment, a Kolompos együttes nyomán anya előadásában az “Ekete pekete cukota pé“. Aztán amikor az M7-es bevezetőjén beértünk a dugóba és sofőrünk a többi hülyén meg a totyorgó autókon dühöngött, Babszem jókedvűen kiabált, dumált. Pesten voltunk, dugóban, ez az ő városa, itt jó autókázni.
*felénk a hobbi kertek, telkek a környező dombokon vannak, ezért így hívjuk őket, kis koromban nem is értettem, hogy például a pesti nagyszüleim Érden lévő telkét miért nem hívják ők is hegynek