Szoktatás

Jelenlegi projekt, hogy kitoljam Babszem alvását, délelőttről délutánra, de legalábbis ebédidőre. Ugyanis napjában csak 1x lehet lefektetni, s eddig ezt 10 óra magasságában tette, amitől estére már eléggé nyüszi nyuszi lett, igaz, elég korán bealudt, viszont hajnalban már fenn volt, aztán meg 10re tökre elfáradt. Szerencsére a hideg időjárás most a kezemre játszik. Eddig ugyanis 9 felé mentünk sétálni (főleg a bevásárlást intéztük ekkor), most azonban10 előtt nem érdemes kilépni a zimába. Úgyhogy mindjárt 11 után érünk haza, akkor lehet belediktálni egy kis gyümölcsöt vagy joghurtot és így ugyan az ebédje csak azután van, hogy felébred (fél 2 után néha 2 felé), viszont este is még nagyon lelkes az apjával, 8-kor elalszik és bár éjszaka fenn van többször is, de 7 után ébred (ma pl. 3/4 8kor). Úgyhogy ez most nekem is tetszik.

Hasonlók