A Torkos csütörtök tanulsága, ne menj akkor kajálni amikor a plebs. De lehet, hogy nem csak ezért csalódtunk a Zilában. Sokan voltak, a pincérünk elfelejtkezett párszor rólunk, pedig Babszem csinálta a fesztivált ahhoz, hogy emlékezetesek maradjunk (először föl-alá mászkált, majd nem akart a székében nyugton megülni). Úgyhogy mire megkaptam a krémlevesem cipóban, már nem volt leve, amivel a gyereket is etethettem volna, ugyanis felszívta a cipó, pedig direkt azért kértem, hogy ketten együnk belőle. Szerencsére Babszem lecsapott a „levesestál” tetejére és míg a másodikra vártunk, szépen nyalogatta azt. Másodiknak én baconbe göngyölt szűzpecsenyét kértem borsos mártással meg krokettel, a párom pedig valami vadas ragut. De megint kicsit későn kaptuk meg (a mártások már kezdtek dermedni) és minden nagyon sós volt, ráadásul a múltkor vett Uncle Ben’s borsos mártás finomabb volt, mint amit kaptunk. Még kértem egy kisadag orjalevest Babszemnek, ami legalább nem volt sós és így ő is evett valamit, de nekem még sokáig a számban maradt a sós, vegetás íz. A párom is nagyon csalódott volt, nem ízlett a rendelése, ráadásul a számlát se hozták, úgy kellett utána menni.
Nem tudom, hogy ez most a tömeg miatt sikerült ilyen szerencsétlenül, vagy miért, de az biztos, hogy mostanában nem megyünk vissza a Zilába, amivel eddig elégedettek voltunk, mert nagyon elvette kedvünket a mai kaland.