Színek és számok

Babszem mondhatom nagyon határozottan felismeri a színeket. Minden a lámpákkal kezdődött, a pirossal és a zölddel. Aztán a Duplo kockákon megtanulta még a kéket, sárgát, a szoptatós párnán lévő pillangókon pedig a lilát és a nrancsot. Ezeket hibátlanul tudja mondogatni. Anyuék oda is voltak, hogy egyből felismerte amikor mondták neki, hogy a színes műanyag székek közül a kék az övé. S azóta is csak arra hajlandó ülni, azzal mászkál, azt tologatja, s mindig mutogatja, hogy a sárga Esztié, lila (na jó, rózsaszín de ő azt is lilának hívja) meg Adrié.

Aztán tegnap míg ebédelt éppen hunyó voltam az unokatestvérei bujócskájában, s míg az étkezőben eszegetett nekem harmincig kellett számolni. El is kezdtem, hogy egy, kettő ő meg mondta, hogy három, mire én, hogy négy, ő azonnal öt, hat, én: hét, ő: nyolc, kinc (9), én pedig befejeztem a sort a tízzel és kis híján elbőgtem magam. Mert milyen okos a fiam, hogy néha ugyan számolgattunk előtte meg mondogattuk a versikét, hogy "egy, megérett a meggy", de soha nem tanítottuk konkrétan a számokra a kettőn kívül a szülinapja előtt. 

Hasonlók