Újra itthon

Anyu két hetet volt kinn Stockholmban a húgoméknál. Segített a költözésben meg vigyázott az Adrira, míg az anyukája meg itthon járt Konferencián. Tegnap érkezett haza. S útban Délegyháza felé felugrottak hozzánk is. Megnézni a fiúunokát, bár róla úgyis tud mindent apu, mert olvassa a blogot:)
Azért nagy sikert aratott Babszem azzal, hogy azonnal nekiállt enni az ajándékba hozott fahéjas csigát. Mert egy dolog olvasni róla itt meg másik élőben látni, hogy harap, rág. Meg beszél és ismétel mindent, meg ismeri a színeket, s azonnal tudta, mire jó a Smarties.
Na meg azt is megkaptam, hogy ezt a gyereket már nem tudják elkényeztetni a nagyszülők mi olyan jó munkát végzünk e téren, hogy nincs mit rontani rajta.

Hasonlók