Szobatisztaság

A szobatisztaság egyik felfogása, miszerint hagyjuk szépen amíg a gyerek megérik arra, hogy ay legyen kiválóan beleillik az én lusta anya vagyok mentalitásomba. Amúgy is húgaimnál azt láttam, hogy a lányoknál megvárták a 2 év körüli nyarat és akkor levették a pelenkát, a csajok meg rövid idő alatt főleg a Balaton mellett, ledobták magukról a pelenkát. Teszvesznéni már kb. Babszem egyéves korától emlegette a bilit. Babszem rá se rütyütyüzött a kérdésre. Anyuék az előzmények miatt (3 lányunoka esete, ld. fentebb) ennél jobban
vannak idomítva, ők csak mostanában hozzák fel olykor-olykor a hova
pisil/kakil a gyerek témát. Az elmúlt fél évben mondjuk teljesen rászokott arra, hogy fürdésnél pisil. Nem a pelenkába, nem mellé, hanem a kádba. Szóval irányítani már tud dolgokat. A bilit azonban eddig mint koncepciót és tárgyat eddig elutasította. Anyuéknál van, mutogattuk neki, nem érdekelte, pedig autós. Ugyanolyat vettek a másik nagyszülők is, pedig nem beszéltek össze, csak hát fiú az unoka, neki kék autós bili dukál (anyuéknál sárga van és csak azért autós ha jól emlékszem mert amikor vették csak az volt kapható fedővel). Ott se akart ráülni még soha. Minden bilikés* mondatra határozott Nem-mel válaszolt.

Miután gyermekem mindent, ami szocializáció és fejlődés szempontjából fontos, de eltérő időpontokban alkalmazzák a gyerekek (ld. evés, mászás, darabos kaja, rágás, beszéd) későn csinál, de akkor egyik napról a másikra úgy számolok, hogy a pelenkaledobásra nálunk is majd nyáron kerül sor, s szintén vagy 24 óra kell majd hozzá.

De pont a hétvégén kérdeztük a gyerektől anyuéknál (mert Sopron után oda is beugrottunk), hogy van-e a bölcsiben bili vagy kis wécé és ki szokott oda pisilni. Babszem állította, hogy Kazika is. Ma délután pedig azt mondta a gondozónő, hogy az alvásból száraz pelussal ébredő fiatalúr ráült a bilire és bele is pisilt. 

Úgyhogy vehetünk bilit, amit persze a már megvett Bilikönyvvel együtt fog megkapni.

*igen, apai nagymama minden dolgot, ami gyerekkel kapcsolatos, kicsinyítő képzővel lát el.

 

Hasonlók

2 Comments