Szabadság

Tegnap elmentünk vásárolgatni. Először is már egy ideje kitaláltuk, hogy az alattunk lakó mintájára kifessük a folyosónkat. Mégiscsak szebb lesz sárgán, mint a sötétszürke fal. Úgyhogy elsősorban ehhez vettünk festéket. Az akciót mindenképp akkor akarjuk megejteni, amikor Babszem itthon van, mert ő is élvezni fogja, hogy festhet. Aztán meg kinéztük ugye, hogy kb. milyen ágyat szeretnénk venni a gyereknek. De csak az interneten, mint ahogy a bele passzoló matracok után is csak ott keresgéltünk. S hát ezeket bizony élőben is látni kell. Úgyhogy a nagy bútorboltokat jártuk és ráfeküdtünk egy csomó matracra. Kiderült, hogy az eredetileg kinézett ágy nem olyan magas, mint gondoltuk, hogy nem feltétlenül Cardo matracot kell venni a gyereknek, viszont magunknak még mindig azt vennénk, igaz most már kicsit több extrával.

Végül még szaunázni is voltunk, este pedig vasalás közben megnéztem az Ausztráliát. Ami igazán nekem való film. Egyébként is, amiben Hugh Jackman van, az többnyire nekem való.

Közben gyermekünk a nagyiéknál éppen állatkerben volt, bár vidámparkba indultak, de mint kiderült Nyíregyházán már nincs vidámpark. Közben kezd egyre jobb viszonyban lenni a kutyával is, már lehetnek mind a ketten egyszerre kint az udvaron. Na és persze nagyon vár minket, tudja, hogy 20-án megyünk.

Hasonlók