Belőlem biztos hiányzik valami gén, nekem terhesen se jött elő a fészekrakási kényszer és soha nem tört rám az ellenállhatatlan vágy, hogy varrjak, kössek, horgoljak vagy csak decoupage-oljak. De úgy látszik van azért olyan pillanat, amikor muszáj feleleveníteni azt a gyér tudományt is, amit akkor sikerült megszerezni, amikor a mamával keresztszemes könyvjelzőket gyártottunk cirka 8 éves korom körül. Ez a pillanat tegnap este jött el, amikor beszegtem a kék szellem anyagát. Eléggé érdekes mintát sikerült csinálnom: nem éppen egyenes a hajtás és az öltéseket modern művészeti galériákban lehetne árulni. Babszem végig ott sertepertélt körülöttem, segíteni akart, alig várta, hogy elkészüljek, aztán miután rápróbáltuk, bejelöltük hol varrjam össze a kezet meg a szemének hova csináljunk lyukat és végeztem a művelettel, fél pillanatra vette fel a gúnyát.

De reggel azért örült, hogy visszük a jelmezt a bölcsibe, ha már menni kell.

Remélem azért ma este sikerül egy képnyi időre rajta tartani. Ha meg nem, akkor megörökítem a szegést:)