Tegnap este fürdés előtt még össze kellett ülnünk az ágyon és megbeszélni, hogy mi történt velünk aznap a munkahelyünkön. Babszem is elmondta, mit játszott, kivel és hogy mit evett (korábban ezt ki kellett húzni belőle), de azért legjobban az foglalkoztatta, hogy a szokásos hazaúton a 151-esen beszélgetett a mellette ülő fiúval (“Ez a legszebb busz, amin valaha utaztam” – mondta neki), nem mondta be a Volvó beszélője, hogy melyik állomás következik és még a hátsó ajtó is csak másodszorra csukódott be.
Fürdés után is megismételtük ezt: Leültünk egymás mellé az ágyra, Babszem közénk telepedett és mesélt.