Pedig megfogadtam, hogy márciusban minden nap fogok írni, mert legalább Babszem életének legyen valami nyoma itt a neten, aztán mindenféle közbejött és maradtak a képek. Szóval először is jött megint a betegség, mivel már rögtön felírt antibiotikumot a doktornő, nem aggódtam és elengedtem anyuékkal Kanizsára, a következő hetet amúgy is ott akartuk tölteni náluk, lévén hazalátogattak a svéd keresztszülők Adrival. Aztán amikor ott is csak ment feljebb a láz és a helyi doktornő injekcióba adta be a csillapítót persze autóba vágtam magam és szörnyű zenekísérettel lerobogtam Kanizsára. Azon a héten kedd-csütörtökön előadást kellett tartanom, ami azért is volt bosszantó, mert míg én fullra készültem, addig azok, akik kérték, hogy tartsak oktatást oda se tolták a pofájukat. Még pénteken is ügyeletes lettem volna, de azt szerencsére átvállalták tőlem a kollégák, amikor csütörtökön délután összezuhanva saját magamat hibáztatva a gyerek állapota miatt kértem tőlük segítséget.
Babszem persze egész este engem várt, de mire megérkeztem nem tudta kifejezni az örömét, az a típus, aki nagyon nagyon zavarba tud esni és nem tudja kimutatni hogy milyen boldog is. (Szerintem tőlem örökölte:) Aztán fogta magát és két nap alatt szinte teljesen meggyógyult. Pont, mire elfogyott az antibiotikum ő is jól lett és még a torokleoltása, amit a kanizsai doktornő küldött a laborba is negatív lett. Úgyhogy múlt hétfőn már teljesen elemében volt, igazi rosszcsontként viselkedett. Húgomék ugyan már szombaton megjöttek Stockholmból de természetesen először még Csácson töltöttek pár napot aztán előhúsvétozni jöttek Kanizsára.
Szerda este pedig megérkezett a másik két lányunoka is, meg a nyuszi és a bringa. Ami azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Igaz ugyan, hogy a védőfelszerelésből egyelőre csak a sisakot meg a kesztyűt sikerült elfogadtatni Babszemmel és az utóbbit is csak akkor kéri, ha fázik a keze. Mondjuk még a markoló és a Kisvakondos társasjáték is nagy kedvencek azóta. Miután először csak a lakásban sikerült kipróbálni a biciklit és a szűk folyosókon megfordulás néhol nyomokat hagyott anyuéknál a falon, csütörtök délelőtt megvolt az éles próba is az udvaron.
Ebéd után aztán elindultunk Pestre. Ahova szépen be is értünk, aztán vagy 1 órát dugóban ültünk, mert ugye megpróbáltunk délután 5óra felé átkelni Budáról Pestre. Ahhoz képest azonban, hogy attól tartottam, Babszem nyűgös lesz, mert nem aludt se a mamáéknál se az úton nagyon jó fiú volt. Persze biztos azért, mert az úti cél apa és a munkahelye volt. (Előző este mondta, hogy “már nagyon hiányzik nekem az apukám“). Úgyhogy volt nagy öröm és férfiak egymásra találása mikor odaértünk meg egyáltalán egész este össze voltak nőve az embereim.
Pénteken jó kis programunk volt, bejöttünk a munkahelyemre, hogy megköszönjem az előző heti beugrást a csajoknak. Az egész persze úgy indult, hogy Babszem nem volt hajlandó felszállni a 9-es buszra. Mert hétvégén valahányszor bejöttek hozzám 109-sel voltak. Talán ha Volvo lett volna ad neki egy esélyt, de nem az volt. Szerencsére épp ott állt egy 151-es, úgyhogy inkább felszálltunk arra és elmentünk a Kökire, majd Metróval a belvárosba. Babszem nagyon élvezte az utat, közben megevett egy almát én meg tökre úgy néztem ki, mint valami szuperanyuka, aki a kisfiának műanyag dobozból előre felszeletelt, hámozott almagerezdeket kínál.
Munkahely látogatás után még elmentünk a HésM-be és vettem Babszemnek tavaszi sapkát, aztán a Vörösmarty téri vásáron ettünk kenyérlángost, majd metróval hazamentünk, közben volt megint almaevészet és a fiatalúr kijelentette, hogy szeret metrózni. A délutáni alvás így jól elhúzódott és későn indultunk Tiszavasváriba, ahol a Húsvét hétvégét készültünk tölteni. De még elég élénk volt a gyerek mire odaértünk és nagyon örült a nyusziknak. Idén két kis nyulat szereztek anyósjelölték, egy feketét meg egy fehéret, a műhelyben tartották őket, gyerekmagasságban, úgyhogy ahányszor arra volt dolga Babszemnek, vagy ha nem is, de kiment, megsimogathatta őket. Az ő feladata lett az elnevezés is: Kormos és Fehérke lettek a nyuszik (legutóbb az új betévedt kóbor macskát nevezte el Virágnak).
Amikor jó idő volt, ment a biciklizés (kép volt már róla), egész hosszú utakon voltunk vele, csak éppen az eredeti terv szerint az lett volna, hogy mi kicsit futunk is, nem engedte meg nekünk, hogy előre szaladjunk ő meg tempózzon utánunk a nagyszülőkkel. Amúgy is szoros összenövés alakult ki közte és az apja közt, elvégre volt mit bepótolniuk. Minimális rokonlátogatás és locsolás után (megtanulta a Zöld erdőben jártam-ot és ha kedve volt, el is mondta) hétfőn visszajöttünk Pestre.
Tegnap megvolt az elsős bölcsis nap, 2 hét után. Délután bringát vittem és még vagy másfél órát mászkáltunk, mire hazaértünk. Szóval itt a tavasz. Azon még filózunk, hogy bevigyük-e napközbe is a járművet a bölcsődébe, mert motorral eddig nem volt gond, az volt kincstári is, meg másnak is, de ez azért elég egyedi meg új dolog ahhoz, hogy problémákat okozzon a többiekkel.