Hétvégi kör

Péntek délután elindultunk Nagykanizsára és másfél órát tartott kikeveredni a városból. Ha éppen nem baleset volt, akkor focidrukkerek miatti készültség akadályozta a forgalmat, ráadásul megint kiderült, hogy mindig rosszul választunk menekülő utat és még a légkondink is elromlott. Szerencsére Babszem teljesen jól bírta a dugózást, szendvicset evett, aztán a térképen keresgélt utat apának, hogy merre menjen. Hármunk közül én voltam a legfeszültebb.

Amúgy már csütörtökön megkaptam Babszemtől az ajándékot, amit a bölcsődében csináltak, egy szívecskét, rajta a fényképével, meg sógyurmát a kézlenyomatával. Elmondta a verset is, amit már tavaly megtanult, de idén azért érthetőbb volt. Később többször elszavalta “édesapát, édesanyát szereti” változatban is. Aztán vasárnap reggel anyunak előadta az “édesmamát” szereti, délután a nagymamának meg “édesnagyit” szereti véggel. Mondjuk péntek reggel még vissza akarta kérni tőlem az ajándékot, amit csinált, de vasárnap már örömmel ajándékozott virágot mindenkinek.

Hétvégén még húgomék is jöttek, úgyhogy három unokája volt anyunak jelen, akik kisebb-nagyobb összezördüléseket leszámítva egész jól kijöttek egymással. Mi lányok meg vasárnap délelőtt elmentünk shoppingolni és desszertnek békákat vettünk, meg tökös-mákos rétest. Az előbbi csalódás volt, mert nem csinálták elég finomra, az utóbbiból ettünk volna még, de az utolsó 3 db-t hoztuk el.

Babszem most egy hétre a nagyszülőknél maradt, mennek majd holnap Balatonra, meg néznek majd vonatokat, mi meg felnőttes programokat csinálunk: dolgozunk, moziba megyünk, játszunk és House-t nézünk többek közt.

Hasonlók