Méretek

Ma délben eljutottunk hát a 4 hónapos státuszra, megkaptuk a 2 szurit, amit kell, volt vizsgálat, méredzkedés is. Kicsit lassított Zsebi a gyarapodáson (ideje volt, kezdett erősen puttósodni) 5630 gramm és 63,5 cm a hivatalos adatok.

Írattam fel megint tápszert is, mert az előző adagot ki kell dobni, eddig ugye mindig akkor csináltunk belőle pótlást, ha váratlanul fájt a manó hasa olyan dolgoktól, amikre nem is gondoltunk (egyik nap semmi gondja nem volt a májkrémes kenyérrel, pár nap múlva, igaz akkor 3x annyit ettem, igen). Viszont hivatalosan felbontás után 3 hétig lehet használni egy-egy zacsit, a dobozban két zacskó volt, mindkettőből kb. 2x vettünk ki. De a szabály, az szabály, betartjuk a tápszeres előírásokat.

A másik érdekesség, hogy míg Babszem idejében az volt az alapelv, hogy anyatej, anyatej ha lehet fél éves korig kizárólagosan, most a doktornő mondta, új szelek fújnak, jelenleg a lisztérzékenységet is korán akarják kiszűrni, ha a védőnő javasolja, ír fel babakekszet. A védőnőnk ezt egyelőre nem ajánlotta, azt viszont igen, hogy már lehet más ízekkel is ismertetni Zsebit. Alma, sütőtök, cékla, banán, sárgarépa. Még csak kis kanállal, csak a levet csak friss gyümölcsből, zöldségből. Akkor elhagyható a K vitamin is.

Épp mostanában olvastam másnál is, hogy négy hónaposan anyatejes babát már ilyenekkel kínálgat, mikor rákérdeztem, ő azt mondta, hogy náluk ez családi tapasztalat. Minél később adtak a babának más ételt, annál finnyásabb lett később.

Végül úgy döntöttünk itthon, hogy még egy hónapot várunk ezzel a kínálgatással. Bár Zsebit határozottan érdekli az evés, mindig nyalogatja a száját, amikor enni lát.

Hasonlók