Utolsó betakarítás

Pénteken délelőtt megérkezett Kanizsáról Babszem, délután fogorvoshoz mentünk. Most sokkal kellemesebb volt a tömítés és gyorsabban is zajlott, úgyhogy beleegyezett, hogy majd még elmehetünk. Amit sajnos kell is. Hiába mos reggel-este rendesen fogat (meg az oviban is van 1-2 alkalom naponta), meg szokott le a múltkori eset óta a Nutelláról is Babszem, aki alapból nem egy édesszájú gyerek, mégis kicsi pöttyök tünedeznek fel a fogain. Ha most gyorsan még beiktatunk pár alkalom fogorvost nem lesz semmi komoly belőle. Persze lehet, ha hozzá se nyúlnánk, akkor se, de mi van ha mégis…

Szombaton Vasútmodell Kiállításon voltak apjával meg nagymamával Gödöllőn. Igen, jó helyre fogunk költözni, mert ott is rendeznek évente 1-1 ilyen eseményt, Babszem nagy örömére. Ráadásul most vonattal mentek ki és jöttek is haza a kiállításlátogatók. Persze kívánságlistával érkezett meg a gyerek, hogy milyen szemafor is kéne neki, meg majd terepasztal. Már a múltkor jeleztem, hogy akkor jól teszi, ha nekiáll gyűjteni a zsebpénzét, mert a vasútmodellezés nem egy olcsó hobby.

Vasárnap pedig hármasban kimentek még Szadára, betakarítani. Közben mi a rossz időre való tekintettel itthon maradtunk Zsebivel. Vagyis szombaton nem volt annyira szörnyű időnk, úgyhogy sétáltunk nagyot, vagy másfél órát. Vasárnap is mentünk azért egy kis kört, láttuk, amint gyűlik a 4-5 fős tömeg a helyi megemlékezéshez.

A hét eleje meg igencsak jól indult, hétfőn kaptam két könyvet, ma is kettőt, ebből 2-t DHL hozott, mert külföldről nyertem, 2 meg régi rendelésem volt. S ma reggel megérkezett a hétfőn megrendelt új nagyonokos telefonom is.

Hasonlók