Megelőzés

A fogeljövetel után hétfőn még volt láza Zsebinek, aztán minden rendben ment. Majd szerda este és csütörtökön is úgy éreztem, hogy a szokásosnál melegebb a kis teste, hőmérőzés és megint csak 37,7 illetve tegnap 38 volt a hőfoka, az éjszaka pedig nagyon nyugtalan. Úgyhogy mára kihívtam a doktornőt, aki egy füst alatt megvizsgálta Babszemet is. Őt ugyanis azért tartottuk itthon, mert tegnap este elkezdte fújni az orrát, nála pedig ez elvezethet ugye fülgyulladásig is, s mivel annyira készül a vasárnapra, nem akartuk, hogy az oviban még tovább romoljon az állapota. Mert bár már tud orrot fújni, de itthon azért odafigyelek rá, hogy azt rendesen csinálja.

Babszemnél igen, kezdődő náthás megbetegedés, orrcsepp, mellkaskrém aztán majd meglátjuk. Zsebinél semmi különöset nem talált a doktornő, csak megjegyezte, hogy nagyon sápadt, aztán adott beutalót, ha nem múlik ez a láz a hétvégén, akkor vizelettel menjünk laborba, mert lehet, hogy húgyúti fertőzése van, amit jobb korán elkapni és mielőbb kezelni. Elmagyarázta, hogyan gyűjtsünk vizelet, meg hogy feltétlen telefonáljunk mielőtt arra kerül a sor, hogy elmegyünk a kórházba meg ha megvan az eredmény, amit elvileg hétvégén is 20 perc alatt megmondanak. Miután elment és összejött, hogy egyszerre aludtak a srácok előkaptam az internetet és utánanéztem a dolognak (gyakori betegség, többnyire a fiúkra jellemzől, antibiotikummal kezelhető, nehéz kisbabáknál rájönni mert nincs egyértelmű tünetegyüttese stb.). S persze már kezdem belelátni, hogy lehet a felsírások akkor vannak, amikor pisilnie kell stb.

Szóval most még egy napot kivárunk, meg szerzünk vizeletgyűjtő zacsit, mert az a közeli gyógyszertárban nem volt, aztán meglátjuk…

Hasonlók

4 Comments

  1. Jaj, remélem nem húgyúti. Zsófival kétszer voltam kórházban miatta. Az sem volt jó, de azóta minden hőemelkedésnél félek, hogy megint az a baj, rohanunk laborba a pisivel.
    A kezelés is iszonyú gyógyszerterhelés: egy hét bennfekvés napi két intravénás antibiotikum, majd egy hétig bejárósan napi két intravénás AB (tehát marad a branül), majd két hét szájon át antibiotikum. Utána nefrológiai gondozás, havonkénti kontrollal. Szóval remélem nem ez a baja Zsebinek. Lehet az is, hogy ami Babszemnél takonykórban jön ki, az Zsebinél még lázzal jár, mert gyengébb még az immunrendszere.

  2. [Wish](#11754257): a dokinénink szerint ez nem csak para, de ezentúl láz esetén mindig kell is a vizeletvizsgálat.

  3. Igen, nekünk azt mondták, hogy amíg pelenkás addig mindenképp. És hogy ne menjünk usziba, strandra, csak természetes vizekbe.
    Na, meg azért is jó ha gyorsan labor van, mert ha az elején elkapod, akkor nem kell kórház, hanem megúszod otthoni AB kúrával.
    Örülök, hogy túl vagytok rajta.