Miket le nem írok ide, miközben a munkahelyemen senki nem tud semmit. Igazából ritkán tudok mit kezdeni az ilyen helyzetekkel, akár én vagyok benne, akár más. Megfogalmazni írásban is nehezen megy, hát még szóban. Vannak gondolatok aztán vagy életre, szóra kelnek, vagy nem. Inkább elterelem mindenféle mással a figyelmemet.
Éppen befejeztem ma reggel a Ya-Yákat. Nagyon jó könyv volt, anya-gyerek kapcsolatról, életre szóló barátságról, nõk közt, a család fontosságáról, de leginkább arról, hogy bármekkora hibákat is követünk el egymással szemben, akár akaratlanul is a szeretet a legfontosabb, mert ha az nem bújik meg valahol tetteinkben, akkor régen rossz a helyzet. Amíg pedig ott van, addig van remény mindenre. Kíváncsi vagyok a filmre, pumpkin alig 1-2 hete felfelé mutató hüvelykujjal jutalmazta. Azt hittem, valamikor novemberben végre itthon is fogják játszani. Még nem adom fel, szeretném inkább moziban megnézni.
Most itt van nálam az elõzmény, a Little Altars Everywhere, azt hiszem bele fogok kezdeni.
