Beszámoló, képekkel

A hosszú hétvégére Tiszavasváriba utaztunk. Nem mentünk el szerda délután/este, inkább csütörtök reggel indultunk el. Arra számítva, hogy Zsebi majd alszik egyet majd az út első felében legalább. Persze nem így történt, elég hamar megunta a banánt, végül kétszer álltunk meg az autópályán, először evett is, másodszor már csak kicsit levegőzni. De amint kiszállt az autóból jókedve kerekedett:

Aztán persze amint letértünk Hajdúnánásnál a pályáról és már csak 10 km volt vissza a célig, a gyerek bealudt. Szerencsére Babszem jól viselte az utat meg az öccsét is.

A nagyiéknál aztán volt nagy vonatozás, mert közben bővült a terepasztal, lett emelkedő váltó, mellékvágány, kanyar és persze a névnapi ajándékot is megkapta, egy tartálykocsit a készlethez. A legtöbb időt még kint a szabadban töltötték a fiúk, Babszem sokat labdázott a nagypapával, meg kicsit végzett kerti munkát is, bár hamar megunta és elég városiasan állt kezében a gereblye meg az ásó:

Zsebivel meg már a múlt héten a jóidő beköszöntével hordozóról áttértünk a babakocsira, még ismerkedés szintjén, de azért már élvezi az ilyen fajta közlekedést is. Egész más világ tárul elé.

Volt még számítógép szerelés, kis családlátogatás és hazafelé valamivel jobban telt az út, mert Zsebi legalább 40 percet aludt az elején és csak az utolsó fél órában kérte ki magának, hogy neki már elege van az utazás viszontagságaiból.

Hasonlók