Az új 30

Régen írtam, anyu meg is jegyezte, hogy már egy hete nincs semmi a blogomon, de igazság szerint amikor itt volt tesz-vesz néni meg Babszem se ment oviba, mert csúnyán köhögött és folyt az orra, nem nagyon gépeztem. Inkább meglógtam itthonról, ha volt rá lehetőségem. Bár a Bosszúállókat nem néztem meg (lassan az egyetlen leszek a világon ezzel a problémával), de voltam plázázni, hogy vegyek valamit magamnak, s természetesen gyerekcuccokkal tértem haza. Aztán meg szombaton jártunk kint a telken, az ember körberöhögött, hogy nem tudok kapálni. Még szerencse, hogy van hely meg idő gyakorolni. Amúgy locsoltunk és palántáztunk még, meg persze voltak pancsoló kissrácok is.

De ez mind semmi, mert tegnap születésnapom volt. A nagy, amit úgy döntöttem hogy jelzi “Az emberélet útjának felén“-t .

Az úgy volt, hogy Húsvétkor én kitaláltam, hogy biciklit fogok kérni. Semmi extrát, csak amit a Balatonon használhatok majd. A család majd megveszi, ha lehet Kanizsán, itt úgyse használnám, Zsebit még ülésben se lehet, csak Balatonszerényben cangázok majd vele fel és alá, esetleg Máriára át stb. Úgyhogy megnyugodtam, majd lesz torta meg bringa. Aztán vagy két hete az ember nagyon szervezkedett, meg titokzatoskodott aztán azt mondta, hogy május 7-én hétfőn majd elmegyünk valahova piknikezni, s csak szerdán jövünk haza. Babszemnek elárulta hova, ez volt a nagy titkuk, amit nem árultak el, de tényleg. Csak hát mondta az ember, mégis mit szólnék, ha a derült égből hazaállítana hétfőn, hogy akkor most kocsiba be, megyünk. Két kisgyerekkel erre fel kell készülni.

Úgyhogy hétfőn összepakoltunk, autóba ültünk és az esőben elindultunk ki a városból. Még az m1-en se tudtam, hová megyünk, bár az ember rajzolt térképet, amit Babszem őrzött és azt mondta, hogy ha majd letérünk, azért át kell nekem adni, mert én leszek aki útba igazít. Aztán Tatabányáig mentünk az autópályán (addig kb. Zsebi nem volt túl fényes hangulatban), majd amikor letértünk elaludt és miután kijöttünk a városból megkaptam a térképet és láttam az úti célt: Várgesztes. Valahogy ismerős volt a név, de nem tudtam hova tenni. Aztán negyed 8 felé megérkeztünk a Villaparkhoz. Mivel Zsebi aludt, az ember és Babszem mentek be az apartman kulcsért. Becsorogtunk a házikónkhoz, ahol a nappaliban rám ugrott a család:) Szüleim és a húgaim meg az unokahúgok, Meglepetés! felkiáltással vártak. Meg ki volt díszítve a terep, lufik, felirat, zászlók és mindenkin csákó. Zsebi megijedt ugyan de én meg voltam hatva. Főleg, hogy még Stockholmból is eljöttek csak erre a két napra a húgom és Adri.

Szóval két éjszakát töltöttünk egy medencés, szaunás, pezsgőfürdős házban, amit a gyerekek kihasználtak az utolsó pillanatokig, meg voltunk az élményfürdőben, napoztunk és igazán emlékezetesre sikerült a szülinap, amit nem győztem köszönni mindenkinek. Az embertől csodás egyedi ékszert is kaptam, valamint volt bicikli is.

Torta! Torta!

Hasonlók

3 Comments

  1. ú, tényleg: Boldog szülinapot így utólag!

    kapálásra: ő meg nem tudja lógásból felemelni a lábát a feje fölé

  2. @Taxina: köszönöm
    @csb: Köszi. Gondolom csak te tudod amúgy is megcsinálni:)