Pénteki évzáró után a srácokkal egyedül voltam otthon este, mert az ember munkából a telekre ment, hogy végezzen egy csomó mindennel, mire mi kiérünk majd szombaton és akkor majd hazajöhetünk időben Szadáról. Persze szombaton nem volt valami fényes idő, Zsebinek az egyik kezes-lábasát vittem, abban simán le lehetett tenni legalább mászhatott a kisház padlóján is. Mivel hol esett, hol meg nem (természetesen nem hatalmas mennyiségek, csak éppen annyi, hogy permetezni ne lehessen), tényleg időben hazaértünk. A nagyobb fiúk még elmentek a kontaktlencsémért én meg a másnapi pakolásra előkészültem és vasaltam.
Eredeti terv szerint csak ebéd után indultunk volna Balatonra, de anyuék vártak minket kajával, úgyhogy azt mondtuk, 2-re ott leszünk mert dél körül tervezzük az indulást. Azt gondoltam elég időnk lesz összepakolni. Nos természetesen nem volt ez se elég, úgyhogy 1 óra előtt indultunk el. Volt egy pillanat, amikor körbemutattam a szobában az embernek és mondtam, hogy akkor ezek meg Babszem bringája és a babakocsi kell, hogy beférjen az autóba, ő pedig reménytelennek látta a helyzetet. De aztán megoldotta. Szerencsére Zsebi végigaludta az utat (Rákóczi hídtól Balatonfenyvesig), mondjuk jó fáradt volt, mire indultunk, s szerencsére az új ülését (amit persze Babszemtől örökölt) nagyon kedveli, mert végre magasabban van és jobban tud nézelődni, meg legtöbb helyzetben nem süt rá a nap (a hordozóban sajnos pont a fordítottja volt az igaz). Babszem meg csak Siófoktól kérdezgette, hogy mikor érünk már oda és mivel elég jól megtippeltem az időt, meg az utolsó fél órában ő is rájött, hogy tud visszafelé számolni az autó órája segítségével, nagyon ügyesen kivonogatott, s tudta ő is mondani, hány perc van még hátra.
Balatonszerényben két adag nagyszülő is várt minket, ugyanis anyuék pár napra meghívták teszvesz néniéket is, akik már szombaton megérkeztek. A gyerekek nagyon boldogok voltak, s vasárnap egész kellemes volt az idő, lehetett sétálni, megnézni a partot és hogy hány új vitorlás horgonyoz a kikötőben, meg melyek azok amik még hiányoznak tavalyhoz képest. Mivel a tiszavasvári nagyszülők pecáznak is, váltottak pár napos jegyet, s hétfő hajnalban lementek a partra horgászni. Mire mi felébredtünk és előkészültünk a reggelihez, ők is megjöttek, méghozzá hatalmas zsákmánnyal: két teli szák keszeggel: végül össze lett számolva, 30 db volt és 7,5 kg. Úgyhogy a vacsorára nem volt gond. Zsebi kicsit azért nehezen alkalmazkodik a helyhez, vasárnap este nagyon későn aludt el, hétfőn napközben szinte alig hunyta le a szemét, ennek megfelelően este ugyan korán bealudt, de kedden korán is ébredt. Ráadásul, míg hétfő este azért elkerült a nagy vihar, bár szél volt délután, de eső nem esett olyan sok, kedden délelőtt zuhogott (nagyiék nem is mentek le pecázni reggel), meg hideg volt. Délutánra ugyan a felhők eloszlottak de az őrült szél megmaradt, s az esti horgászás elég eredménytelen volt, Babszemnek a szél a bringáját is feldöntötte a parton. Úgyhogy eddig még nagy szerencsénk az idővel nem volt.
Szerda reggel azonban szélcsend volt, meg hideg, de teszvesz néniék fogtak egy pontyot is, úgyhogy nagy volt az öröm, mert nem csak mennyiségre teljesítettek, hanem minőségre is, hisz lett egy nemes halu(n)k is. Anyuékkal aztán elmentek Keszthelyre, vitték Babszemet is, hogy megnézzék a Festetics kastélyt meg a kikötőt. Zsebivel kettesben maradtunk, abban a reményben, hogy miután zaklatott éjszakánk volt, kb 2 óránként felébredt, talán napközben kialussza magát. De sajnos a terv nem jött be, a kissrác nem nagyon aludt, elkezdett folyni az orra és estére még lett egy kis hőemelkedése is. Babszeméknek azonban klassz napjuk volt, mert a kastély mellé még kiállítást is hozzácsaptak, köztük egy Vasútmodellt, úgyhogy a fiam nagyon boldog volt. Nem is nagyon érdekelte más, csak hogy mikor érnek végre a vonatokhoz, de előtte még ott volt a sok terem, a vonatok meg a vadregényes táj. Mindenesetre a nagyszülők is kiválóan érezték magukat, nekik is igencsak bejöttek a kiállítások.