Nyári gyerekként Zsebi keresztelőjével úgy döntöttünk várunk, nem az 1 év körüli időpontra tesszük, mint Babszemét, hanem később, amikor már kevesebb egyeztetés kell ahhoz, hogy összejöjjön a család. Persze így a svéd rokonok lemaradnak, de majd kárpótoljuk őket valahogy, meg egyébként is, nekik már adtunk egy keresztfiút. Úgyhogy evidens volt, második gyermek mellé az ember rokonai közül kérünk meg valakit, hogy vállalja a szerepet. Mondjuk első körben nem is kellett kérni, mert Cica már régóta készült, hogy ha lesz még egy csemete az öccsénél, annak ő lesz a keresztanyja. Keresztapának pedig az ember az egyik unokatestvérét kérte fel. A keresztelő ugyanúgy a közeli templomban lesz, de most a rendes épületben, mert még jó az idő. Újdonságnak és pénzspórolásnak pedig kitaláltuk, hogy ha jó lesz az idő, Szadán tartunk kerti partit. Elvileg a hétvégén nem lesz eső, ami a lényege egy ilyen tervnek, mert kint az udvaron elférünk, vettünk még egy grillt meg sörpadot, pavilonunk már van, hely van, négy autóval ki tudunk menni a szertartás után. Aztán lehet majd elmenni kirándulni. B tervünk nincs. Ne essen az eső:)

S akkor elérkeztünk megint oda, hogy mit vegyen fel Zsebi? Most éppen a cipő a dilemmám. Mert még nadrágot, meg felsőt szerencsére találok neki akár itthon is, de eddig csak 1 zárt cipője volt, az is örökölt és már le is pattintgatta az orrát, mert sokat mászik benne a folyosón (meg az ovi udvarán). Persze hamarosan kell majd neki cipő, mert jön a tél meg a rendes ősz ő meg mindjárt elindul magától is, de addig még a lába is fejlődhet és bár ajándékba fogunk kapni cipőt, nem szeretném korán ellőni a dolgot, mert ugye az első gyerekcipő 1. nagyon fontos 2. baromi drága.