Ahogy számítottunk rá, ma ott volt a cetli Babszem öltözőszekrényében, hogy logopédushoz kell majd mennie, meg vigyünk füzetet amibe majd benne lesznek a “házi feladatok” és ha lehet napi 5-10 percet foglalkozzunk vele mi is. Úgyhogy hamarosan biztos már nem fog raccsolni:)
A héten nem volt Levente az oviban, szerdán találkoztunk az anyukájával, kiderült, hogy megbetegedett. Év elején még azt mondta Babszem, hogy még mindig ő a legjobb barátja, de 1 hét együttlét után változott a véleménye. Elég sok konfliktusba keverednek még mindig és többször is tanúja voltam, meg mesélte a fiam, hogy nem ő kezdte a piszkálódást. Mondogattuk is neki, hogy akkor ne játszon vele, de Babszem szerint mindig a másik kisfiú megy utána és nem hagyja békén. Levente anyukája azt is elmondta szerdán, hogy járnak nevelési tanácsadásra is, a hangsúlyából és a testbeszédéből úgy tűnt, ő ezt feleslegesnek tartja. Mindenesetre Babszem nagyon nyugis volt a héten, sokat rajzolt, vettünk neki egy körsablonos vonalzót, mert azt mondta, hogy kinevették a többiek, hogy nem tud karikát rajzolni, azóta azt hordja be magával az oviba és már nagyon jó autókat készít velük. Volt amelyikbe embereket is tett.
Zsebi is nagyon élvezi az óvodát, szeret bemenni a csoportszobába, főleg ha ki van pakolva a Lego vonat, ma is egész jól eljátszott, amíg a bátyó öltözött. Az udvart is nagyon szereti, felmászik a várba, meg tologatja a babakocsit. A héten már kétszer a trampolinra is feltettük (szerdán az ember is ott volt, akkor próbálta ki először), s nehezen akar hazaindulni. Azt hiszem, neki nem lesz sok gondja a közösségbe való beilleszkedéssel, sokkal jobban elviseli a társaságot, az ismeretlenekét is, mint Babszem ennyi idősen.
2 Comments
Nem teszel ide oldalra egy linket az olvasóbloghoz? Praktikus lenne. 🙂
Hoppá, a link szekcióm teljesen elmaradt, ezen még javítok. Köszi, hogy szóltál:)