Úgy két hete történhetett, amikor még az előző jó idős napok voltak, s mi még maradtunk az ovi udvarában játszani, hogy vége szakadt a fára mászás korszakának. Mert Babszem az ovi udvarában szinte minden fára felment már, de legalábbis kipróbálta, hogy fel tud-e jutni rájuk. Addig úgy voltunk vele, hogy ha a szülők ott vannak, az ovisok és óvónénik meg már nem, akkor a mi felelősségünk, mit csinál a gyerekünk, úgyhogy nem nagyon szóltunk rájuk. Szóval ezen a délutánon Babszem a kert végében lévő bokrok tetején volt, mikor csörömpölés hallatszott: kitört a szomszéd pékség régi használaton kívüli garázsának az ablaka. Gyereket azonnal leparancsoltam a fáról, épp volt ott valami másik csoport óvónénije, ő rögtön mondta is, hogy ne legyen több fáramászás. Aztán később itthon, mikor beszélgettünk arról, mi is történt, kiderült, hogy nem véletlenül tört be az az ablak, mint ahogy én azt gondoltam.

Hanem Babszem nagyszerű barátja, a Levente mondta, hogy dobja meg kővel, ő megtette és ez lett az eredmény. Úgyhogy jól megszidtuk a fiút, hogy direkt rongált, más vagyonát, meg egyáltalán miért fogad mindenben szót a Levinek, aki még mindig a rosszat tudja kihozni belőle. Volt egy kis számítógéptől eltiltás, meg az, hogy egy hónapig nem kap zsebpénzt.

Ma reggelre azonban a Hajni néni is megtudta a dolgot és jól megszidta Babszemet, büntetést is kapott (nem mehet fel a héten a galériára, ahol a legjobban szeret játszani), ráadásul a többiek (élükön a Leventével, aki szintén meg lett büntetve), még ki is csúfolták, meg egyáltalán most esett le neki igazán, hogy mit is tett. Úgyhogy az apja mesélte (aki vitte reggel), hogy vagy 10 percig sírt és haza akart jönni, meg többé nem menni óvodába. Végül megnyugodott és meg lett neki ígérve, hogy korán megyek érte délután. Mire odaértem persze már semmi gond nem volt, bár nem sokat beszélt a történtekről, mindent úgy kellett harapófogóval kihúzni belőle. Este még egyszer átbeszéltük a dolgot, azt hiszem egyelőre nem fog eszébe jutni a dolgok ismétlése.