Most még

Azon gondolkodom, hogy van-e még valami amit a Balatonról meg kéne írni, miközben már a harmadik hétvégét töltjük Tiszavasváriban. De el vagyok maradva, holott most kéne pörgős posztokat írni, ha valaki mégis idetéved és elgondolkozik, szavazzon-e az oldalra a Goldenblogon ne sokat töprengjen. De nem állok jobban bejegyzésekkel az Olvasónaplónál se, nálam úgy látszik a melegnek ennyi hatása van. Majd keresek képeket még a Balatonról, mert a gyerekek cukik voltak ott is.

Amúgy itt még most szombaton kora délután nincs nyoma az enyhülésnek. Bár a nagyiéknál szerencsére a diófa árnyékában jól el lehet ütni a kánikulai napot, de azért a srácokat is megviseli az időjárás. Zsebi jóval kevesebb szilárd ételt eszik, inkább csak iszik, például házi tejet is, este későn alszik el és reggel korán kel, aztán délután durmol nagyot, akár három órát is, de akkor megint jön az, hogy 11-kor még ébren van. Plusz meg még szegénynek szorulása is van, ami eddig nem volt, úgyhogy az elmúlt pár napban szenvedett kicsit, ma délután már a kúpot is bevetettük, hogy segítsünk rajta.

Babszem most már nem alszik délután (vagyis ma pont igen, mert megbeszélték nagypapával, hogy este 8 körül mennek ki horgászni), s jó párszor egyedül mehetett el a nagyszülőkkel vagy most épp az itt lévő Cicával a strandra.  Így aztán az ő altatásával nincs különösebben gond, sőt ő szokott legkésőbb is ébredni reggel.

Hasonlók

Dac