Kimenők és ünneplők

Mozis szempontból tavaly jobban jártam azzal, hogy júliusban voltunk Tiszavasváriban, mert akkor jobb filmeket tudtam elmenni és megnézni Nyíregyházára. Meg a választék is nagyobb volt. Most már csak a rajzfilmek maradtak nagyjából, bár annak azért örültem, hogy a Wolverine premier idejére azért ideértünk. Úgyhogy első alkalommal azt néztem meg. Ráadásul most partnert is szereztem magamnak Brigi személyében, aki viszont még sose látott X-Men filmet, de hajlandó volt az áldozatra és eljött velem mozizni, mert megígértem, hogy sokat lesz Hugh Jackman félmeztelenül és ha nagyon uncsi, akkor majd próbálok szórakoztatóan beszólni. Mondjuk annyira nem volt rossz a Wolverine, ráadásul szerencsénkre 2D-ben tudtuk megnézni, de engem nagyon zavart, hogy Chandler Bing szinkronizálta Jackmant. Ez volt 30-án, kedden.

Aztán következő kedden is jártam Nyíregyházán, akkor meg az emberrel randiztam, akit oda sodort a munkája és ebédidőben fél órára el tudott szabadulni. De így legalább megismertem kicsit a városközpontot is, mert eddig csak a Vasútállomás-Tesco-Cinema City tengelyen mozogtam. Szereztem is friss Lego katalógust Babszemnek, aki roppant boldog lett vele. Meg persze Zsebi is, mert most már ő is újabb újságot lapozgathat és mondogathajta, akárcsak a bátyja, hogy „ez kell nekem, ez is, ez is”.

Aztán utolsó alkalommal megint tegnap elmentem moziba, most a Red 2-re, megint Brigivel, aki ismét csak nem látta az első részt, de ehhez igazán nem kellettek előismeretek. Bár a sima Red sztorija jobb volt és pörgősebbre sikerült, azért szerencsére John Malkovich és Helen Mirren figurái elvitték a hátukon a filmet. Catherine Zeta-Jonesnak viszont pocsék volt a parókája és a barnasága is.

Mivel a tegnapi film csak délután kezdődött, délelőtt terepszemlét tartottam, úgy gondoltam bevásárolok pár cuccot, aminek a beszerzése esetleg nem izgatja annyira a leendő iskolást. Elhatároztam, hogy végre veszek neki normális ünneplő ruhát, mert úgyis abban kell mennie már szeptember 2-án. Eddig mindent megoldottunk az ing és szebbik farmer kombóval. Bár már a ballagás előtt mondta az óvónéni, hogy fehér ing és fekete nadrág úgyis kell majd az iskolába, de akkor elblicceltük még a dolgot (Babszem volt az 1tlen színes alak a sorban:) ). Na jó, szóval próbálkoztam a „nagy” márkáknál: C&A, Takko, Vögele, F&F, H&M és sehol se láttam egy árva hófehér sima inget és (már a vagy-gyal is megelégedtem volna) fekete nadrágot. Gondolom, hogy itt már csak a kínai boltok segíthetnek. De úgyis csak fél évig lesz jó Babszemre, amilyen tempóban nő, úgyhogy legalább kölcséghatékony lesz, ha onnan stafírungozzuk ki.

Hasonlók

2 Comments

  1. Halhatatlan lettem!

    Catherine Zeta-Jones jelenléte a filmben számos kérdést felvetett bennem, legelőször is azt, hogy vajon neki annyi idősnek kellene lennie, mint a többieknek?