December és a fiúk

Csak hogy megmaradjon az utókornak, szösszenetek az elmúlt hónapból.

Babszem kapott igazgatói dicséretet, mert jól szerepelt az énekkarral a Mikulás kupán. Tavaly ugye még mint ovis a vetélkedőn volt ott, most pedig énekelt. Bár szerinte csak ülniük kellett, de a végén kiderült, hogy daloltak is párat. Többek közt a Jingle Bells-t. Az énekkar pedig annyira menő dolog lett, hogy még Zalán is járni akart rá.

A karácsonyi készülődést nagyon jól viselték, Zsebi azóta karácsonynak hívja a fenyőket. Bár magyarázzuk neki, hogy fenyő és csak feldíszítve lesz karácsonyfa, ő kitart az egy szavas megnevezésnél.

Egyébként Zsebi beszédfejlődése döbbenetesen gyors, néha azonban továbbra is érthetetlen, de már elverselget magában, énekelgeti pl. a Postás Pat főcímzenéjét, meséket mond a játékaihoz és ha nem álmos esténként, akkor ágyban fekve is dumálgat rengeteget. Humorérzéke is fejlődik. Anyuéknál sokat játszott az unokatestvérekkel, kedvencévé váltak a Monster High-os babák, simán beszállt a csajokhoz harmadiknak és röptette a piros hajút (akiről később kiderült, hogy Operetta névre hallgat) és még azzal is akart aludni.

Tiszavasváriban a nagyiéknál élvezte, hogy ki lehetett menni az udvarra, a hideg meg nyálkás idő se tántorította el attól, hogy hintázzon sokat és etesse a kutyát meg a macskát. Nagyon tetszett neki, amikor nagypapa megmutatta a gitárját és pengethette is.

A Karácsony amúgy mindkettejüknek nagy élmény volt, itthon feldíszítve hagytuk ugye a fát, ami alá hozott valamit a Jézuska mire hazaértünk. Tiszavasváriban is már szombaton fel kellett csicsázni a fenyőt, s a szenteste is jól sikerült.  Babszem megértette, hogy jobb, ha a nagy Lego-t amit kapott (tűzoltó állomás) nem bontjuk ki, mert 9 csomagból állt és félő volt, hogy ha össze is tudja rakni, nem ér haza minden kis darab. Szerencsére volt helyette Star Wars bolygó kis űrhajóval, amivel aztán egész este játszhatott. Zsebi pedig Verdákos Duplo-t kapott elsősorban, meg mindenféle autókat, míg tavaly a markoló meg a kukásautó volt a menő, most nála is a létrás tűzoltóautó lett a sláger.

Egy estét töltöttünk csak itt fent Pesten, aztán 26-án mentünk tovább Kanizsára, idén az egész család, mert az embernek is csak január 2-án kellett először dolgozni menni. Volt egy éjszaka, amikor 12-n aludtunk anyuéknál, szóval ki lehetett tenni a megtelt táblát. Aztán kicsit feloszlott a csapat, legtovább mi és Adri meg a húgom maradtunk. Sikerült meglátogatni Régi barátnőmet is. Persze a fiúk először nem akartak kijönni velem Palinba, de aztán meg haza nem akartak térni, mert előkerült ott is a 17 éves Bence régi Lego doboza, s hát abban voltak aztán kincsek. Mondtam is, hogy szerintem e-bayen tuti lehetne kisebb vagyont keresni velük:) Babszem amúgy nagyon ügyesen rakja már össze a játékokat, végül a tűzoltóállomás is kész lett alig egy óra alatt, s majdnem mindent egyedül csinált.

Elvittem a nagyobb gyerekeket moziba is január 2-án a Jégvarázsra, bár Eszti már másodszor nézte meg, s végigdumálta az egészet, azért jól szórakozott. Először felajánlottam, hogy üljön mellém, s akkor a másik két gyereknek nem fogja lelőni a poénokat, de Adri azt mondta, hogy őt nem zavarja, s a két lány egymás mellé került. Babszemnek is tetszett és a testvéri szeretetről szóló részek láthatólag nagyon megérintették.

Zsebinél rendszeres program volt, hogy napközben kiszedette meg építtetett vasúti meg autópályát anyuéknál, aztán este egyedül mindent szépen visszapakolt a dobozába. Segítséget nem fogadott el, nagy komolyan minden sínt, kisautót és kiegészítőt visszatett az eredeti csomagolásba, aztán az egész dobozt eltette az ajtó mögé a helyére. Irtó cuki volt, ahogy dolgozott.

Szombaton, 4-én jöttem vissza a fiúkkal (az ember már 1-jén busszal, mert nála ugye munka volt), hogy akklimatizálódjanak. Babszem vasárnap délután Zalánékkal sétált és megbeszélték, hogy hétfő reggel velük megy suliba, ehhez korábban indulnak: 1/4 8-kor. Soha olyan hamar meg nem reggelizett és öltözött fel a fiatalúr, mint akkor. Zsebi már kicsit nehezebben vette a hétköznapokat, hétfőn nem akart bölcsibe menni, bár ott nem sírt, ma viszont itthonról indult vidáman, s csak a csoportba belépéskor tört el a mécses.

Hasonlók