Pánik az iskolában!

Hétfő délután a tanárnő azt mondta, hogy nézzük meg otthon a gyerekek fejét, mert pénteken valakinél talált a védőnő tetűt. Aztán persze anyukák azóta már e-mail listán azt mondják, másoknál is volt. Nem elszigetelt jelenség! Ezt meg páran megkérdőjelezik, szerintük azért a tanárnénik ilyen infót nem hallgatnának el.

Mivel én erre a hírre rögtön elkezdek viszketni (oviban meg bölcsiben is volt annak idején Babszem csoportjában tetű, de mi nem kaptuk meg), ma elmentem venni megelőző meg irtó spray-t is, csak hogy biztosra menjünk, legyen itthon is. A megelőző az első (sulihoz közelebb eső!) gyógyszertárban nem volt, és a másodikból is én vittem el az utolsót, mondták is a gyógyszerészek, hogy hirtelen sok fogyott belőle.

Emlékszem tavaly az oviban az egyik anyuka fel volt háborodva, hogy a tetű létéről nem tájékoztattak az óvónénik, csak suttogva értesült mindenki arról, hogy valakinek a csoportban volt. Ugyanis a szomszéd csoport óvónénije nem volt ennyire titokzatos és szülőknek mesélték, hogy náluk nem fordult elő, viszont a sárga csoportban mit is találtak… . Van aki itt is azt panaszolja, miért nem lehetett erről már pénteken tudni. A pedagógusoknak meg védeni kell a személyiségi jogokat azért nem tájékoztathatnak széles körben…

Közben meg még a múlt héten kaptunk egy kérdőívet az iskolai védőnőtől amiben a gyerekbetegségeit kérdezik végig (így félév táján eléggé “időben”), s a végén volt egy bekezdés, hogy a szülő aláírásával igazolja, hogy a fejtetüvel kapcsolatos tennivalókról szóló tájékoztatót megkapta. Na ezt nem írtam alá, mert semmi tájékoztatást nem kaptam, pedig akkor még megelőző lett volna az informálódás, s talán nem viszketek ennyire.

Persze tudom, ez nálam csak pszichés dolog, majd el fog múlni 1-2 napon belül, a gyerekeket meg a biztonság kedvéért beszóróm. Mert az egyik félelmem, hogy mivel még soha nem láttam tetűt meg serkéket élőben*, nem fogom észrevenni, ha nálunk akad, bezzeg más majd igen, és az meg milyen égő…

 

*Egyszer meggugliztam, de annyi pont elég volt.

Hasonlók

1 Comment

  1. 😀
    üdv a klubban 😀 meséljek? Lyányból (és mamából, dédiből) a nyáron 4 hónap alatt sikerült kiűzni mindet…
    K. meg nem véletlenül kopasz időnként… a legtisztább, leggondozottabb fejeket támadja. tény. nem kell nagyobb segget keríteni neki, mi minden vasárnap iró jó mosást rendezünk. megelőzésként 🙂