Zsebiszáj

Tegnap este Babszemnek beleragadt valami húscafat a fogai közé, próbáltunk segíteni raja, hogy szedje ki, vége az lett, hogy lefeküdt az ágyra kitátotta a száját aztán Zsebi belevilágított zseblámpával, az apja meg próbálta fogpiszkálóval eltávolítani a zavaró elemet. Beszélgettünk fogászatról, foghullásról, s persze utána Zsebi azt mondta: “Nekem is kiesett ma a fogam a bölcsibe” – mert még mindig megy az utánzás ezerrel.

Tegnap este lefekvés előtt olvastuk a Télapós mesét az egyik Anna, Peti és Gergőből, megbeszéltük, hogy nálunk is járt decemberben a télapó és majd lesz idén év vége felé is, de nagyon sokára, akkor majd megint teszünk ki csizmát az ablakba stb. szóval ahogy azt kell. Ma reggel amikor felébredt, kereste a csizmákat és az ajándékokat, kicsit csalódott volt még félálomban, hogy nem jött a Télapó, pedig várt rá. Emlékeztetnem kellett, hogy csak olvastunk róla és tavaly már járt nálunk idén majd újra decemberben stb. De végül megnyugodott, amikor mondtam, hogy maradt még az ajándékokból csoki. Akkor azt kért reggelire.

Hasonlók