London, baby

Már tavaszra is terveztem, hogy megpályázok egy utat a Londoni Könyvfesztiválra, de aztán bár az új főnéni támogatta volna, lemondtam róla, Zsebi még nem volt kész arra, hogy itthon hagyjam. Viszont elhatároztam, hogy akkor megcélzom az őszi konferenciát, amit minden évben októberben tartanak a brit fővárosban, s talán még Jayne-ékkel is találkozni tudok, főleg mert épp 2 évtizede utaztam ki hozzájuk először, hogy bébisintérkedjek nekik. Főnököm továbbra is támogatott, sőt kaptunk még külső ösztöndíjat is az útra (pontosabban a konferencián és a workshopon való részvételt fizeti külső forrás, utazást és szállást meg a cég), s szeptember második hetére már minden le lett rendezve. Úgyhogy október 18-án reggel megy a repülőm és csak 23-án kora este jövök majd vissza. Szombat-vasárnap szabad lesz, aztán jön a konferencia, de a legjobban azt várom, hogy helyet kaptam egy túrára a British Library-ben, ahol bevisznek minket a színfalak mögé, megnézhetem mondjuk a raktárakat meg az irodákat 🙂

Jelenleg éppen Jayne-nel meg Ann-nel egyeztetek, hogy a velül való találkozást hogy tudom beilleszteni a programomba. Na meg azt nézem, miket pakoljak az útra és hogy vegyek-e bőröndöt.

A gyerekek meg persze majd a nagyival lesznek, a hétvégén kívül ugye 3 napot, aztán őszi szünet, amire már szintén megvan a program, szóval majd kompenzálom őket és már azon is agyalok, hogy nekik milyen ajándékot hozzak 🙂

Hasonlók

2 Comments

  1. irigy!
    de ha lesz oystered, ott ne hagyd, áprilisban megyek a kiskorúakkal, és elkérném 😀