Úristen, Úristen, Úristen!

Ezzel kezdtem ma a napot, ugyanis 7 óra 40-kor ébredtem arra, hogy Zsebi mellettem mocorog. Természetesen ma volt az első tanítási nap, éjjel 1-kor az embert elvitték csapatépítő síelni, s én ugyan beállítottam a telefonom ébresztőre, de valamit elbaltáztam. Babszem ráadásul csúcsot akart dönteni, hogy még 7 38-előtt, ami az eddigi rekord volt, beérjünk a suliba. Pedig olyan rendesen felkészültem, összepakoltam a gyerekek cuccát, előkészítettem a ruhájukat stb. Mondjuk ennek volt köszönhető, hogy azért egy órával később már megjártuk az iskolát és Zsebit adtam be éppen az oviba. Ugyanis bár hajat még mostam, viszont nem reggeliztem és mivel az autó a ház előtt állt, kocsival mentünk suliba majd vissza az ovihoz. Tényleg utána legtöbb időt megfelelő heti parkolóhely keresésével töltöttem, meg ugye azzal, hogy az összes környező kisutcában belefutottam a kukásautóba és meg kellett várnom, hogy mozogni tudjak.

Végül a katasztrófa el lett hárítva, tanárnéniknek ment az SMS, hogy Babszem nem ér be az első órára, az oviban nem kell időre menni (lemaradtunk ugyan a reggeliről, de Zsebi kivételesen evett otthon), meg én is éppen megváltoztattam a hétfői munkakezdésem idejét. Így mondjuk rögtön kimaradt az új év első tornája, de majd pótolom holnap.

Hasonlók