Új hely, megint új alvási szokásokat kell felvennie a gyereknek. Vagy ha nem is kell, mindenesetre ezt teszi. Ugyanis tegnap is hajnali fél 6-kor kelt és ma is. Mondjuk sikerült még vagy 20 percre visszaaltatni ma reggel, de előző este meg másfél órán át tartott a fektetés. Csak játszani akart a francia ágyon, ami a szobánkban van. Nem volt tehát egy fáklyás menet. Az lehet a baja, hogy nagyon ragaszkodik a saját kis megszokott dolgaihoz és nehezen alkalmazkodik. Mondjuk nem a környezethez, mert most nagyon jól kijön a nagyszülőkkel, reggel a nagypapával kell menni motorozni, tehát már nem az van, mint legutóbb, amikor nem maradt vele kettesben, mert hozzá kötötte azt, hogy mindenki más lelépett vásárolni. Sőt simán elmehettünk szombaton moziba, tegnap pedig én voltam megnézni, milyen is az új Outlet az M3 mellett, Polgárnál.
Azt hiszem, nem én vagyok a célközönsége ezeknek az üzleteknek. Vagy legalábbis addig nem olyan érdekesek, amíg még újak, mert kevés bennük az anyag és persze pont olyasmit, amit kerestem, nem lehetett kapni (3/4-es vászonnadrágot és egy jó kis esőkabátot), na meg nem vagyok egy márkafanatikus, hogy nekem mondjuk csak Nikeban esik jól az aerobic.