Ma visszamentünk a kórházba, hogy megkapjuk a végleges gipszet. Természetesen hiába volt a jókedv, amint beléptünk a vizsgáló előterébe már sírni kezdett Babszem és csak akkor hallgatott el, mikor már elég hosszú ideje énekeltem neki az Ekete pekete cukota pét. Szóval nagyjából végigordította a vizsgálatot, a gipszlevágást, a gipszfeltételt. Pedig tényleg nagyon pöpec ez a műanyag dolog. Először is kaptunk egy színpalettát, hogy milyent szeretnénk, válasszunk (fehér nincs, mondta az egyik asszisztens), de mi nem is akartunk valami egyszerűt, úgyhogy válaszottunk egy világoskéket. Jó élénk a színe. Ma még nem állhatott rá a gyerek, mert még 4-6 óra volt a megkötés, meg újra figyelni kell, nem dagad-e a lába, mert ha igen azonnal irány az ügyelet. Amúgy a gipsz 5000 forintba került, de nagyon könnyű, nincs +3kg súly végre a gyereken. Már alig várjuk a holnapot, mert ma még vigyáztunk, hogy ne mozogjon vele (elmesélték miért kell mire vigyázni, épp eléggé elrettentettek attól hogy kockáztassunk), de majd holnap nekiengedjük.
Két hét múlva pedig leveszik és újból régi lehet a fiatalúr. Egyébként ma csak a röntgent hiányoltam, számítottunk arra, hogy még az is lesz. De lehet az idős doktorbácsinak olyan szeme és keze van, amivel azonnal megállapítja, hogy jól haladnak a dolgok.
