Bridget Jonesot követően az Ulpius Ház (klasszul ráérezve a helyzetre) kezdte el nálunk kiadogatni az angoloknál megjelent, egyértelműen Helen Fielding nyomában íródott regényeket.
Én pedig elkezdtem szépen olvasgatni őket, a könyvtárból kikölcsönözve (az árakat borsosnak találtam, úgyhogy előbb tapogatóztam) ezeket a regényeket, amelyek a kiadó női könyvek sorozataiban jelengettek meg.
Voltak köztük nem rosszak, néhány egészen eltalált is (pl. A Kalandorok e-mailjenek internetes kapcsolata, vagy a Forró rágógumi azon találmánya, hogy a srác szemszögéből is leírja ugyanazokat az eseményeket stb.) a legjobban azt hiszem a Ya-Yák tetszettek (később elolvastam a Little Altars everywhere-t is, és így jobban érthetővé vált, hogy mi is a gond Siddával és az anyjával), bár az igazán nem a szingliségről szól. Na és persze a nyáron sor került Terézanyura is (amitől mint azt kifejtettem, nem voltam elragadtatva, legjobban az tetszett, hogy tényleg felismertem benne a kolleganőmet aki azzal adta kölcsön a regényt, hogy megemlítik).
Karácsony előtt a hugaim lenyúlták előlem a Lucy Sullivan férjhezemegyet, amelyen jókat derültek, kijelentették milyen jó és végre visszaszereztem tőlük, s gondoltam Cary Grant mellett jó kikapcsolódás lesz. Hát nagyon hamar elkezdett nyilogatni a bicska a zsebemben, és legszívesebben fölképelném azt az ostoba Lucyt. Komolyan, még Kéki Kata se váltott ki belőlem ilyen heves reakciókat.
A Kedvesem szerint kezdek olyan lenni mint ő, csökkenőben a toleranciám. Persze valószínűleg az írónő baja az, hogy Bridget Jonesot túl akarja szárnyalni, ezért eltúloz mindent főszereplője körül. Csak éppen hiányzanak az eredeti ötletek, amelyek jó pár más hasonszőrű regényben megvannak.
Hiszen Lucy esetében komolyabb a családi probléma ; Danielnél is szélhámosabb pasiba esik bele, akiről ráadásul első körben látszik, hogy ép eszű csajt nem vehetne így le a lábáról ; valamint az elejétől sejthető, hogy ki lesz az a szerencsés manusz, aki mindig is odavolt Lucyért, de a lány vak volt hozzá (ja és nem maradhat ki az ultra homokos havert se), s ettől az egész csaj hiteltelen és ostoba lesz.
Szóval pont az a regény, amit Ulpiusék A Nőklapjával közösen nagy csindradattával adtak ki, a legszörnyűbb a sorozatban (legalábbis azok közt, amiket én eddig olvastam).
Természetesen pont ez a regény az, ami sajáttulajdon (kedvezményes antikváriumi vásár), és nem vihetem vissza a könyvtárba, de majd lepasszolom a hugaimnak, nekik úgyis tetszett. Még nem döntöttem el, hogy kiolvasom, vagy sem, egyelőre a metrón még előveszem, de otthon már nem fűlik hozzá a fogam.