Kedvenc háborgótémám a munkahelyi bögré(i)m. Vettem már néhányat ide be, volt, hogy felirogattam rá a nevemet, volt hogy direkt olyat használtam, amin az én nevem szerepel, s mivel belőlem, ha jól tudom csupán egy van az egész cégben, s nemcsak nálunk, eléggé egyértelmű, hogy kié. De vannak emberek, akik nem foglalkoznak mások tulajdonával, nem veszik észre, hogy ő(k) még 1etlen villát nem hoztak be a céges konyhába, de ha meglátnak egy új bögrét, azt elviszik. Ez történt amikor A. megjelent újra átmeneti munkatársként, mert otthon megőrült volna, hozta a maga kis bögreszét. Ami eltűnt másnapra. Rögtön tudtuk, kinél van, aki elviszi aztán mivel elfelejti visszahozni, fehalmozza az irodájában. Ment neki a levél, hogy:
Légy szíves, majd alkalom adtan a “ez itt a reklám helye” bögrémet hozd vissza! Nem tudhattad, hogy nem közös bögre, hiszen meg csak 2 hete került be a többi közé de nem szeretem, ha más is használja. Ez olyan, mintha közös törölközőt használnánk…
Ez volt tavasszal. De a helyzet nem javult. Ma reggel nem találtam a bögrémet. Majd én is azt fogom csinálni, amit az egyik csaj, aki a következőket írta ki meglehetősen keresetlenül a bögréjére:
Akkor még egyszer: Kérlek ne használd a kanalamat és a bögrémet. Inkább szólj, és hozok Neked másikat
Ez talán hatna. De lehet, hogy nem. EMke az a fajta munkatárs, aki nem köszön meg semmit, nem figyel oda senkire magán kívül.
Ugyanakkor igaz az is, hogy én kerülöm a konfrontációkat, mer sokkal jobb dühöngeni csendben a sarokban.