Én nem voltam egy nagy plüssállatrajongó, s bár a családi legendárium úgy tartja, hogy az ember kiskorában annyi kisállattal aludt, hogy szinte el se fért az ágyában, egyelőre úgy tűnt, hogy Babszemnek sincs semmi olyan dolga, amihez külön ragaszkodna. Se kis takaró, kendő, autó és még Huba se érdekelte pedig milyen rég megvettük már.
De most az új Shaun korszak beköszöntével a hétvégén már vinni kellett Shaunt és Timmyt bevásárolni is. Igaz, még rá tudtuk venni, hogy a fiúk maradjanak az autóba, mindenesetre halálosan aranyos a kisfickó báránnyal kézen fogva az utcán. Aztán tegnap valahogy a Kisvakond is előkerült (amit meg anyuéktól kapott karácsonyra és csak akkor akart vele játszani, amikor az Adri is, aki később kapott ugyanolyan típust, ugyanúgy a nagymamától és Stokcholmban Babszem is ismerősként köszöntötte a játékot). Elalvásnál Babszem Shaun és Timmy között feküdt, Kisvakond pedig apánál volt.
Ma reggel a bárányokat akarta elvinni magával bölcsibe (eddig még nem nagyon akart semmilyen játékot se, csak a motorját), sajnos ők csak párban járnak, úgyhogy kiegyeztünk a Kisvakondban. Ő kézenfogta a vakondot én meg vittem a motorját és végig sétált. Nem kellett levinni a lépcsőn, se a forgalmas út mellett nem kéredzkedett fel, viszont jó darabig magyarázta a Kisvakondnak, hogy kell átmenni az úton, milyen autókat és buszokat látnak stb. Aztán vakondot betettük az öltözőszekrénybe, hogy ott várja meg mire befejezi a munkáját Babszem a bölcsiben.