Ha valaki még talán itt rágná a küszöböt izgalmában, igen, felvettek minket a körzetes oviba. Június 3-án reggel beugrottunk munkába menet a bölcsődébe elmesélni, hogy Babszem beteg, a héten már nem megy, szóval majd csak a ballagáson találkozhatnak vele újra. Aztán útba ejtettük az óvodát is, de 8 előtt még nem volt kinn a végeredmény. Azt csak délután hazafelé csodálhattam meg. Jönnek páran a mostani bölcsis csoportból (szerencsére az a kisfiú, akitől a csúnya beszédet tanulja, nem), valamint a házból is Zalán*, aki fél évvel ugyan idősebb Babszemnél, de még semmilyen közösségbe nem járt, mert anyuka a kistestvérrel is otthon van, meg az egyik játszótéri ismerős, akivel azóta sikerült telefonszámot is cserélni, meg nevesítettük egymást, nem csak a gyerekeinket. Két hét múlva mindjárt szülői is lesz, ami azért jó, mert legalább hamar túl leszünk rajta.
Pénteken aztán lerobogtunk vidékre, s bár akkor még esett az eső itt-ott, állt a talajvíz, magas volt a Tisza, az ártér ellepve és katonai konvojok tartottak Borsodba, tegnapra már verőfényes napsütés volt és olyan Alföld, amilyen talán csak Angliában lehetne. Smaragdzöld, pipacsokkal.
*Akit a védőnő szokott még példaképp emlekűgetni, hogy lám, őt nem vitték bölcsődébe, hanem otthon maradt. De már túl vagyok azon, hogy emiatt rosszul érezzem magam. Amúgy agresszív egy kisfiú, remélem a nagyobbakhoz kerül.